"Wiener Walzer"

A bécsi keringő útja híres zeneszerzők tollából: Lanner, J. Strauss, Dvorak, Brahms, R. Strauss több... Közreműködik: Vojevogyina Olga – zongora / Bényi Tibor – cselló / Kodály Filharmonikusok A bécsi keringő (Wiener Walzer) sokkal több mint elegáns társasági tánc: Bécs zenei és kulturális életének egyik legjellegzetesebb szimbóluma. A 18–19. század fordulóján kibontakozott keringő új korszakot nyitott a tánc történetében. A korábbi, kötöttebb táncformákkal szemben a párok összefogózva, folyamatos forgással táncoltak, ami felszabadítónak, merésznek és lenyűgözőnek hatott. A 19. század kezdetén a keringő gyorsan meghódította a bécsi báltermeket. A fiatal Franz Schubert keringői és német táncai is a korabeli bécsi zenei élet természetes részét alkották. A keringő fejlődésének első meghatározó alakja Joseph Lanner lett, aki a bécsi tánczenét művészi szintre emelte. Zenekarával új hangzást és elegánsabb, kidolgozottabb formát teremtett, amely már túlmutatott a korábbi egyszerű táncdallamokon. Ezt az örökséget vitte tovább a híres Strauss család. Idősebb Johann Strauss, majd fia, ifjabb Johann Strauss, valamint testvérei révén nevük összeforrt a bécsi keringővel. Különösen ifj. Johann Strauss művészete emelte a keringőt nemzetközi rangú koncertműfajjá. Leghíresebb alkotásai a mai napig a bécsi zenei hagyomány emblematikus darabjai. A keringő azonban nem maradt kizárólag a Straussok műfaja. A 19. század második felében a műfaj és a karakter a komolyzene számos nagy alkotóját is megihlette. Johannes Brahms maga is nagyra becsülte a Strauss család zenéjét, és Liebeslieder-Walzer (Szerelmi dalkeringők) című művében a keringő karakterét a kamarazene és a vokális muzsika világával kapcsolta össze. Antonín Dvořák több művében is felhasználta a keringő jellegzetes ritmusát és táncos lendületét, miközben saját cseh zenei világával ötvözte azt. A keringő így fokozatosan nemzetközi zenei nyelvvé vált: megőrizte bécsi eredetét, ugyanakkor minden zeneszerző saját karakterével gazdagíthatta. A 20. században a keringő már nem kizárólag a báltermek zenéjeként jelent meg. Richard Strauss – aki csak névrokona a bécsi Strauss-oknak – például a Der Rosenkavalier (A rózsalovag) című operájában idézte meg a letűnt bécsi világ eleganciáját. Bár a darab a 18. században játszódik, a benne megszólaló keringők a 19. századi Bécs nosztalgikus képét idézik, és különleges, időtlen ragyogással ruházzák fel az operát. – baljos –