Kórusdalok
Egész életünket dalok veszik körül. Reméljük, hogy még minden gyerek altatódalra alszik el, majd az óvodában dalokat tanul, amelyeket az iskolában sem felejt el teljesen. Mindenesetre ballagáskor még mindig felhangzik az ősi Gaudeamus igitur . Dalolunk az ünnepeken, az élet kezdetén és végén, bulikban, utazásokon. Ez még a mi technikába gabalyodó világunkra is igaz, s mindig is így volt. Dalokat felejtünk, és új dalokat tanulunk. Sajnos a klasszikus zene dalai az előző kategóriába tartoznak. Korábban voltak dalestek, akár a legnagyobb hangversenytermekben is. Ma ritkák a klasszikus dalestek, Batta András ezért gondolta, hogy a Szubjektív hetedik évadjában ebből a repertoárból elevenít fel néhány művet, sőt a polgári hangversenyélet elé is visszatekint egy középkori és egy reneszánsz mester daloskönyveit lapozgatva. Az első két előadás az individuális dal-művészetnek hódol, míg a harmadik néhány olyan műfajjal foglalkozik, amely a közösség énekeit öleli fel.
„…amelyeket mindenki énekel vagy énekelt. Amelyek egy ritmusra dobogtatják meg a szíveket. Amelyeket általában felállva éneklünk. Ilyenek a himnuszok, az egyházi énekek, néhány operakórus és persze az Örömóda, amely ma már himnusz, de hordozza az egyházi dalok emelkedettségét is – s közben egy szimfónia része. Egyes himnuszok története, hatása valóban regénybe illő, például a régi osztrák császári himnusz, az angol himnusz, a Marseillaise, vagy akár az Isten áldd meg a magyart! Külön fejezetet jelentenek a protestáns korálok, ezek a templomi tömegdalok, amelyek nélkül Bach művészete elképzelhetetlen lenne. A korábbi két előadás intim dalai után az éneklő közösségek felé fordulunk, szívünkre tesszük a kezünket, s képzeletben közéjük állunk” – Batta András.