Egy ankarai színházi bemutató után a protokollból megjelenő kormányzati tisztviselő közös fotót szeretne az alkotókkal. Derya, az ország egyik legismertebb színésznője nem hajlandó beállni a képbe. Néhány nap múlva megérkezik a sárga boríték: a férjét, Azizt, aki a darabot írta és az egyetemen is tanít, elbocsátják, és őt magát is. Indoklás vagy nincs, vagy olyan, amit nem lehet komolyan venni. Elveszítik az állásukat és az addigi életüket, és a kamasz lányukkal, Ezgivel Isztambulba költöznek, Aziz anyjának szűk lakásába. Aziz alkalmi munkákból tartja el a családot, és közben ragaszkodik ahhoz, amit helyesnek tart; Derya egyre nehezebben viseli a helyzetet, és inkább kiutat keres belőle. Lassan kiderül, hogy nem ugyanott húzzák meg a határt.
A sárga boríték nem írói lelemény. Törökországban ezrek kaptak ilyet: akadémikusok, művészek, katonák, köztisztviselők, akiket azonnali hatállyal elbocsátottak, miután aláírtak egy békepetíciót vagy nyilvánosan bírálták a hatalmat. Çatak „civil halálnak” nevezi ezt az állapotot; a fogalom a náci Németországban és az NDK-ban is ismert volt. A film mégsem a megtorlásról szól, hanem arról, hogy mit kezd vele két ember, aki ugyanazt gondolja a világról, de nem ugyanannyit hajlandó feladni belőle.
A film Törökországról szól, törökül forgatták — és egyetlen kockája sem Törökországban készült. Ezt nem is leplezi: az első jelenet után nagy vörös betűkkel kiírja a vászonra, mint egy szereposztást. Ankara szerepében: Berlin. Később: Isztambul szerepében: Hamburg. A két német város nem díszletnek álcázva szerepel, hanem szereplőként felvezetve — a hamburgi Steindamm isztambuli piacként, egy kikötői komp boszporuszi hajóként. Az ötlet a török társproducertől és társírótól, Enis Köstepentől jött: Çatak bizonytalan volt abban, hogy ő, aki politikai üldözést sosem élt át, a megfelelő ember-e erre a történetre, mire Köstepen azt kérdezte, miért nem küldik akkor magát a filmet emigrációba. A gyártás ettől majdnem a háromszorosára drágult. Erdoğan nevét egyszer sem mondják ki benne, ahogy egyetlen párt, politikus vagy konkrét háború nevét sem. „Azt akartam, hogy a film időtlen maradjon” — mondja Çatak. „Egy embert azzal is megtisztelünk, ha kimondjuk a nevét.” És hozzáteszi: „Nem arról van szó, hogy egy másik országra mutogatunk. Hanem arról, hogy ami ott történik, az itt is megtörtént már. És ha nem figyelünk oda, újra meg fog történni.”
Deryát Özgü Namal játssza, Törökország egyik legismertebb színésznője: 2007-ben az antalyai Aranynarancs fesztiválon a Mutluluk, ugyanabban az évben az isztambuli filmfesztiválon a Beynelmilel alakításáért kapott díjat. Mozifilmben 2014 óta nem szerepelt, a Sárga borítékok az első azóta. Aziz szerepében Tansu Biçer látható, aki maga is színházi ember.
İlker Çatak 1984-ben született Berlinben, török bevándorlók gyerekeként; tizenkét évesen került Isztambulba, ott járt iskolába, majd visszament Németországba. Közgazdásznak indult, és otthagyta az egyetemet — a szülei, akik egész életükben azért dolgoztak, hogy a családban végre valaki diplomát szerezzen, ezt katasztrófaként élték meg. A Hamburg Media School diplomafilmjéért, a Sadakatért 2015-ben megkapta a diák-Oscart. Az Es gilt das gesprochene Wort (2019) bronz Német Filmdíjat hozott neki, A tanári szoba (2023) pedig Oscar-jelölést a legjobb nemzetközi film kategóriában, a Német Filmdíjon ráadásul a legjobb film és a legjobb rendezés díját is. A hollywoodi ajánlatokat ezután sorra visszautasította — köztük a The Housemaid című sikerfilmet —, és inkább ezt csinálta meg. A forgatókönyvet a feleségével, Ayda Meryem Çatakkal és Enis Köstepennel írta; eredetileg egyszerűen jó házasságfilmet akart, a sárga borítékok csak később kerültek a történetbe.
A Berlinalén a Wim Wenders vezette nemzetközi zsűri ítélte oda neki az Arany Medvét. Német film 2004 óta, Fatih Akın Fallal szemben című filmje óta nem nyerte el a fesztivál fődíját — és akkor is, most is német-török rendező vitte el. A Sárga borítékok megkapta a német artmozik szövetségének díját is, a Német Filmdíjon pedig kilenc jelölésből a legjobb eredeti filmzenéért járót nyerte meg. Idéntől új szabály, hogy a nem angol nyelvű Arany Medve-díjas film automatikusan indulhat a legjobb nemzetközi filmnek járó Oscarért — eddig ehhez az adott ország nevezése kellett. A Rotten Tomatoesen huszonegy kritikából nyolcvanhat százalék a pozitív: a dicséret többnyire a két főszereplőnek és a film szerkezetének szól, a bírálat pedig annak, hogy a politikai tét helyenként homályban marad.
Magyarországon a film 2027. január 21-én kerül a mozikba. A magyar fesztiválközönség már láthatta: szeptemberben a miskolci CineFest programjában vetítették.