Családban, nemzetközösségben együtt élünk a transzgenerációs traumáinkkal. Ez volt a kiindulási pontunk. Kihívásnak éreztük, hogy a témával lírai, absztrakt szöveg színpadra állításán keresztül foglalkozzunk, közös munkáinkban folyamatos törekvésünk a megszólalások zeneiségével kísérletezni.
Zalán Tibor darabját választottuk, hogy próbára tegyük a kíváncsiságunk.
Lakáshelyszínét tekintve egyterű kamaradrámanak mutatkozik a szöveg, amiben idősíkok csúsznak össze.
Adott egy traumatikus családtörténet, mint a görögöktől kezdve megannyi klasszikus drámában. Készül az ebéd, fő a halászlé az egyszobás panelban, a fürdőszoba meg tiszta halvér. Várkozás közben pedig a szereplők együttélésben egymást követik emlékezés és felejtés játékai. Szüntelen emlékbetörések akasztják meg a mindennapi életet. Az alakok rendre olyan helyzetekbe kényszerülnek, amikben bizonytalanná válik számukra családként meghatározni magukat. Az állandó beszédkényszerben az
se biztos, hogy egyáltalán hallják-e egymást. Bár a közösség az előadás végére teljesen átrendeződik, felszámolódik és megújul, a tudatalatti működésén alapuló látomásos színházban az utolsó pillantig kérdéses, ki lehet-e lépni a sorskérdések körforgásból.
Készül a halászlé, a család várakozik az ebédre. Közben folyamatos, álomszerű emlékbetörések nehezítik a mindennapi életüket. Ezek a visszaemlékezések újra és újra bizonytalanná teszik az alakokat afelől, hogy családként határozzák meg magukat.
Abszurd komédia inkább, mint tragédia, de a felszín alatt ott munkál az öröklött bűntudat. Lírai szöveg, színpadi költészet, nyelvhasználatában absztrakt szerkesztési elvek dominálnak. Azoknak ajánljuk, akik szeretik a gondolati és érzelmi
lóugrásokat.
2023-ban a Pesti Magyar Színiakadémián találkoztunk, Rácz Attila osztályában kezdtünk el közösen dolgozni. A három év alatt rengeteget tanultunk a kollektív színházcsinálásról. Folyamatosan azzal kísérletezünk, hogy lehet bármilyen
szöveget, a mi problématételezésünk által, magunkra húzni. Kialakítunk egy közös tudást az anyagról és ebből alkotunk egy szuverén, stilizált, színpadi valóságot.