Egy penészfolt. Egy ház. Egy délután, amibe belefér az elmúlt tizenhat év.
Méhn Kristóf festőművészből lett banki archiváló, és a feleségével, Verával egy társasház földszinti lakásában él. Egy pénteki napon két dolog történik vele: miközben a Balatonra indulnának, penészfoltot vesz észre a falon, és megtudja Verától, hogy gyerekük lesz. Ahelyett, hogy rázárná az ajtót az egészre, elhatározza, hogy kideríti, honnan jön a folt. Sorra faggatja a lakókat, akiket addig nem ismert, közben pedig egyre élesebb lesz a konfliktusa a nyájas közös képviselővel, aki épp egy nagy liftbeszerelési projektet akar átvinni a délutáni lakógyűlésen. Ahogy Kristóf beleragad a ház ügyeibe, a gyanúja egyre erősebb: a ház beteg. A film néhány óráját meséli el, péntek délutántól szombat hajnalig.
A helyszínválasztás a film egész gondolatmenete. A társasházi lakógyűlés az a hely, ahol a magyar közélet minden mechanizmusa kicsiben lejátszódik: a beszélni tudó ember befolyása, a nem tudásból fakadó bizalom, a formálisan demokratikus döntés, ami mögött már megvan a döntés — és a közös képviselő, aki szó szerint a lakókon gazdagszik meg. Kristóf egy penészfoltot akar megérteni, és közben egy rendszert ért meg. A film ettől lesz tragikomédia, és nem szatíra: senki nem gonosz benne, mindenki csak a saját logikáját követi.
A rendező maga másképp olvassa. A magyarországi premieren úgy fogalmazott, hogy a Földszint „egy fiú ámokfutása azért, hogy férfivá válhasson" — Kristóf elidegenedése ugyanis belülről jön: a lakók tudják, hogy valaki ott lakik a földszinten, csak éppen az a valaki nincs jelen, nem akar a közösség része lenni, és mély apátiában él a saját válságával. A film attól működik, hogy a két olvasat nem oltja ki egymást.
Reisz Gábornak ez a negyedik nagyjátékfilmje. A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan (2014) és a Rossz versek (2018) után a Magyarázat mindenre (2023) vitte a nemzetközi színtérre: azzal Velencében, az Orizzonti szekcióban nyert fődíjat. A Földszint tel most visszatért ugyanoda — és ugyanoda tért vissza tematikailag is, a mindennapi magyar valóság apró, elviselhető abszurditásaihoz. A forgatókönyvet Schulze Évával közösen írta, a vágást maga végezte, ahogy a zenén is dolgozott.
A főszerepben Tompa Ádám látható, mellette Józsa Bettina, Bacskó Tünde, Crespo Rodrigo, Znamenák István, Gazsó György, Rusznák András, Tímár Éva, Fülöp Viktor és Kindl Juli. A szereplők közt van Marcello Fonte is, aki a Dogman ért kapta meg Cannes-ban a legjobb férfi alakítás díját — az ő jelenléte a magyar–olasz koprodukcióból következik, amelybe Andrea Romeo olasz producer szállt be. Az operatőr Becsey Kristóf; a vezető producer, ahogy a rendező minden filmjénél, Berkes Júlia.
A világpremier 2026 szeptemberének elején volt, a Velencei Filmfesztivál Venezia Spotlight szekciójában, a magyar bemutató pedig mindössze egy nappal később, a miskolci CineFesten — ahonnan a film a fesztivál fődíjával távozott. A hazai kritika elismerően fogadta: a Telex recenzense szerint Reisz „az egész országot beszorította egy omladozó pesti bérházba", és a filmet végig Tompa Ádám viszi a hátán egy vállaltan nem szerethető, passzív figura szerepében. Kifogás is akadt — néhány mellékkarakter kifárad, és Kristóf belső válságának mélyebben megágyazhatott volna a felütés —, a zárás viszont szinte egyöntetűen meggyőzte a bírálókat. A mozikba országosan október 1-jén kerül.