A kamarazene-oktatás hosszú múltra tekint vissza a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Számos világhírű muzsikus tanult és tanított itt. Napjainkban a Kamarazene Tanszék évente átlagosan több mint 180 kamarazenei együttest képez, és segíti a hallgatókat abban, hogy sikeresen érvényesüljenek a zenei életben. A 2026-2027-es évadban a Zeneakadémia fiatal művészei három koncertet adnak a Francia Intézetben. Az első hangversenyen egy zongoratriót hallhatnak francia vonatkozású műsorral.
Műsor:Liszt Ferenc–Camille Saint-Saëns: Orpheus, S. 98 (átirat zongoratrióra)
Gabriel Fauré: d-moll zongoratrió, op. 120
Felix Mendelssohn-Bartholdy: 1. (d-moll) zongoratrió, op. 49
Közreműködik:Fekete Bernadett – hegedű
Szabó Dénes – cselló
Szalai Gábor – zongora
A formáció tagjai a Zeneakadémia falai között találkoztak, ahol a közös kamarázások során hamar egyértelművé vált számukra zenei gondolkodásuk és világlátásuk mély rokonsága. A fiatal trió a tavalyi évben kötelezte el magát a közös munka mellett. Összjátékukat az az elengedhetetlen „közös zenei légzés” és egymásra figyelés határozza meg, amely a zongoratrió műfajának legfinomabb rezdüléseit kelti életre.
A koncert a d-moll hangnem és a zenei történetmesélés sokszínűségét mutatja be. A klasszikus formák, a romantikus szenvedély és a francia elegancia találkozása ez az este.
A koncert nyitányaként megszólaló mű a transzcendens világába kalauzol. Liszt szimfonikus költeménye – Saint-Saëns mesteri átiratában – C-dúr és E-dúr közötti lebegésével a mitológiai költészetet és a zene megszelídítő, égi erejét idézi meg, előkészítve a terepet a d-moll darabok mélyebb dimenzióihoz.
Második műsorszámként Fauré utolsó előtti befejezett alkotását hallhatják. A súlyosan beteg és idős mester zenei végrendelete ez a mű. Bár a Mendelssohn-trióval közös a d-moll alaptonalitás, Faurénál ez már nem romantikus tragédiát jelöl, hanem a földi élettől való nemes, szelíd búcsúzást. A mű nem drámai vihar, hanem a francia impresszionizmus és klasszicizmus tökéletes harmóniája: áttetsző, belső békét árasztó és nosztalgikus zene.
A műsort lezáró Mendelssohn-mű a romantikus kamarazene egyik legnagyobb remekműve. Ugyanabban a d-moll hangnemben fogant, mint Fauré darabja, de a megszólalás karakterében éles ellentétet mutat: egyszerre jellemzi szenvedélyes, viharos drámaiság és a szerzőre oly jellemző tündéri, sziporkázó és könnyed elegancia.
A három darab együtt a zenei elbeszélés csodálatos ívét rajzolja ki: a liszti mitológiai költészettől Fauré franciás nosztalgiáján át Mendelssohn szenvedélyes romantikájáig.