Ugrás a tartalomra
Lépj át az éjszakába
WH XX – Húszéves a WH
nov.302026
Google NaptárOutlook.comApple, Outlook vagy más naptár (.ics)

Egyszeri mentés. A későbbi változások nem frissülnek automatikusan.

nov. 30., hé. · 19:00Vörös Neon

WH XX – Húszéves a WH

Majd’ 450 éves veretes Shakespeare szövegek kortárs zenei bravúrokkal az idén 20 éves WH formációtól. A különböző zenei határterületeket érintő projektekkel kísérletező csapatot 2006-ban alapította Márkos Albert csellista-zeneszerző – számos színházi zene alkotója is – a hazai zenei élet legkülönbözőbb területeiről ismert, bőséges tehetségű figurákkal. Gryllus Samu penget, G. Szabó Hunor dobol, Sena Dagadu pedig énekli az eredeti, több, mint négyszáz éves Shakespeare-szövegeket. A WH „ősidőkben” a szonettekből lettek különös slágerek, majd ehhez jöttek még a színművek szövegeiből született dalok – Szentivánéji álom, Vízkereszt, Ahogy tetszik etc. A komoly képzettségű, játékos elméjű zenészekből álló WH azóta is folyamatosan koncertezik, így tisztelegve állandó dalszerszője, a halhatatlan vers- és drámaíró előtt. Azzal, hogy megzenésítenek egy-egy eredeti szöveget, miközben egymásra reflektálnak, kiemelnek és elhagynak bizonyos elemeket, utánozhatatlan produktumokat, lemezeket, előadásokat hoznak létre. Ezen az estén a zenekar huszadik születésnapját ünnepeljük!

Miért ajánljuk?
  • Frissítve: 2026. okt. 16. 04:38.
  • A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.

Frissítve: 2026. okt. 16. 04:38

Teljesülnek a kívánságod feltételei?

Rövid ellenőrzési jegyzet. Ha később változik az esemény vagy a kívánság, újra kérjük a megerősítést.