Ugrás a tartalomra
Lépj át az éjszakába
VILÁGJÁRÓ – ISMERETTERJESZTŐ ÚTI-SOROZAT
dec.022026
Google NaptárOutlook.comApple, Outlook vagy más naptár (.ics)

Egyszeri mentés. A későbbi változások nem frissülnek automatikusan.

dec. 2., sze. · 18:00KMO Művelődési Központ és Könyvtár

VILÁGJÁRÓ – ISMERETTERJESZTŐ ÚTI-SOROZAT

Ismeretterjesztő úti-sorozat a KMO-ban, Radics Tamás túravezető előadásában, "VILÁGJÁRÓ" címmel. Az immár három éve elindult, több részes előadássorozat vezetője Radics Tamás, aki 2015-óta foglalkozik túravezetéssel. Az utak során mindig nagy hangsúlyt fektet az ismeretterjesztésre, hogy az élmények mellé valami pluszt is tudjon nyújtani. És hogy miért is szereti ezt csinálni? „Hivatástudatom mellett fontosnak érzem, hogy meséljek utazásokról, expedíciókról, természetről, az emberről és az élményekről motiválásképp és hozzájárulva ezzel az hallgatók jövőbeli emlékeihez.” Húzzuk fel túrabakancsunkat és folytassuk az utazást. Látogassunk el virtuálisan a világ legérdekesebb és legizgalmasabb helyszíneire, mindezt helyi kultúrákkal, ételekkel, látványosságokkal és túrázási ismeretekkel gazdagítva. 2026 I. félévében ellátogathatunk: Kazahsztánba, Üzbegisztánba, Bulgáriába, Észak-Marokkóba, Nepálba és Koszovóba . A II. féléveben pedig irány Nicaragua, a Galápagos-szigetek, Panama és Ecuador. Belépődíj: 1.800,- Ft Bővebb információ: Szabó Andrea, tel.: 282-9752/0107 m., email: [email protected] A korábbi előadásokról lent olvashatnak bővebben. Következő előadás: 10.21. I SZE I 18.00 // Óriások földje - Galápagos-szigetek online jegyvásárlás 2026-os alkalmak 01.28. I SZE I 18.00 // Kazahsztán Túrák Almati körül - Kazahsztán Kazahsztán földünk egyik legnagyobb területű országa, a végeláthatatlan sztyeppék birodalma, ahol a nomád kultúra még ma is létezik. Népessége alig több húszmillió főnél, mégis a közép-ázsiai térség gazdaságilag legmeghatározóbb szereplője, hatalmas szénhidrogén és ásványkincs készlete következtében. Nagymértékű szovjet örökséggel rendelkezik, innen indult hódító útjára a szovjet űrprogram, de a titkos atomkísérletek színhelye is határain belül találhatók. Régi fővárosa Almati, a mai napig is a térség gazdasági és kulturális motorja, amely kiváló kiindulópontja is a szűkebb térség felfedezésére irányuló látványos túráknak. 02.25 . I SZE I 18.00 // Üzbegisztán Taskenttől az Aral-tóig - Üzbegisztán Üzbegisztán Közép-Ázsia legnépesebb és legtöbb történelmi örökséggel rendelkező országa. Fővárosa a több, mint három millió főt számláló Taskent, egykor a Szovjetunió „harmadik városának" számított Moszkva és Szentpétervár után. Területén találhatók a Selyemút legendás oázisvárosai; Szamarkand, Bukhara és Khiva, ahol Vámbéry Ármin is megfordult belső-ázsiai vándorlása során. A nyüzsgő bazárok, több száz éves medreszék és mecsetek ma is visszarepítik az utazót az időben, de a jelen kihívásaival is könnyen szembesülhetünk, amelynek gyújtópontjában a XX. század legnagyobb természeti katasztrófája: az Aral-tó kiszáradása áll. 03.03. I K I 18.00 // Bulgária Bulgáriából szeretettel Hazánk területénél nem sokkal nagyobb Bulgária a Balkán-félsziget legsokszínűbb országa. Horizontjai nem csak történelmi értelemben változatosak - a trákok korától a római időszakon keresztül, az oszmán-török emlékeken át, a népköztársaság és a XXI. század építészéig minden megtalálható -, hanem domborzati szempontból is, hiszen ontja magából a kétezer méternél magasabb hegyeket, arról nem is beszélve, hogy területén belül emelkedik a Balkán legmagasabb csúcsa: a 2925 méter magas Muszala is. A keresztény és muzulmán világ találkozási sávja, tengerszemek és erdőrengetegek országa, amelynek hegyeit járva egyszere érezhetjük magunkat szabadnak és időutazónak egy "gazdagabb időszakból" hátrahagyott világban. online jegyvásárlás 04.22. I SZE I 18.00 // Észak-Marokkó ezer arca Észak-Marokkó ezer arca Marokkó az afrikai arab világ legizgalmasabb országa. Relatíve kis területét az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger melléke, termékeny zöld középhegységek, jég szabdalta magashegyek, valamint földünk legnagyobb sivataga keretezi. Területén belül a gazdag kereskedői múlttal rendelkező királyi városok öröksége millió számra vonzzák a turistákat a világból. Az arab és berber, kis mértékben pedig az európai világ olvasztótégelye, ahol a történelmi medinákat, kashbákat és szultáni palotákat egyaránt a távoli területekről származó fűszer illata hatja át. A naplementék pedig, talán sehol sem annyira aranysárgák, mint itt a legnyugatibb kelet országában. online jegyvásárlás 05.13. I SZE I 18.00 // Nepál a hegyek alatt Nepál a hegyek alatt Nepálról általában a Himalája hegyvonulatai jutnak eszünkbe. Valóban, ez a kis területű ázsiai ország földünk legmagasabb hegyeinek otthona. De Nepál ennél jóval több. Síkvidéki részein és az "alacsonyabb hegységek" keskeny völgyeiben hinduk és muzulmánok élnek, elképesztő kulturális és épített örökséggel, szent helyekkel valamint gazdag élővilágú nemzeti parkokkal. Szegény, fejlődő ország, amely, természeti katasztrófák fenyegetésében, társadalmi feszültségek árnyékában próbálja megtalálni boldogulását. Online jegyvásárlás 06.03. I SZE I 18.00 // Európa legfiatalabbja - Koszovó Európa legfiatalabbja - Koszovó A majd' 11.000 km2 területű, albán nemzetiségű Koszovó Európa legfiatalabb állama, amely 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától. Területe évszázadokon keresztül vallási és kulturális találkozópont volt, amelynek emlékeit a szerb ortodox kolostorok és a muzulmán mecsetek egymásmellettisége a mai napig mutatja. Gazdasága nehezen életképes, meghatározók a külföldről hazautalt pénzek és segélyek, ettől függetlenül fővárosában Pristinában járva a fejlődés egyből látható, igaz klasszikus "balkáni" minőségben. Vad és felfedezetlen természeti látnivalóira azonban nem lehet panasz, megtalálja itt a számítását minden hasonszőrű, kalandra éhes utazó. online jegyvásárlás 09.09. I SZE I 18.00 // Vulkánok, tavak, forradalmak - Nicaragua Nicaragua a közép-amerikai földhíd legkevésbé ismert országa. Politikai zártsága ellenére fogad turistákat, igaz, azok nagy többségben a szomszédos országokból érkeznek, míg Európából évente csupán pár ezer ember látogat el a „Nikák" hazájába. Közép-Amerika legnagyobb területű országa igazán egzotikus helyszín; páratlan természeti adottságai mellett, nem csak időutazás, hanem egyfajta törékeny összevisszaság is jellemzi, ahol a csirke buszok, tuning taxik és tuktukok visznek színt a sajátos atmoszférával jellemezhető társadalom mindennapjaiba. Népek és korok olvasztótégelye, ahol közösen viseli a spanyol, az indián, a mesztic és az afrokaribi ember az egymást lassan követő autoriter rendszerek szorítását, amelyek következtében nem válhatott Nicaragua a közép-amerikai földhíd leggazdagabb országává. 10.21. I SZE I 18.00 // Óriások földje - Galápagos-szigetek Az ecuadori partoktól közel 1000 km-re található szigetcsoport Földünk egyik legegzotikusabb szeglete, amely világhírű élővilágát az izolált helyzetének és a tengeráramlatoknak köszönheti. A ma is aktív vulkanikus szigeteken található fajok nagy része endemikus, azaz csak itt található meg a bolygón. Lávakaktuszok és mangrovemocsarak között tengeri- és varacskosfejű iguanák százai heverésznek a napon, árnyékosabb helyein az óriási elefántteknősök hűsölnek, a kikötőkben pedig állandó látogatóknak számítanak a hideg Humboldt-áramlással ideérkező oroszlánfókák csoportjai. Különleges világ ez, ami majd' hetven éve áll fokozott védelem alatt. A fenntartható turizmus mintapéldája, amely valamelyest kompenzálni tudta az előző század helyrehozhatatlan emberi beavatkozásait. 11.27. I P I 18.00 // Ahol minden összeér - Panama Panama a közép-amerikai földhíd legsokszínűbb országa. Csomópontja a világkereskedelemnek és a nyugati félteke légi-közlekedésének, de olvasztótégelye a fejlett világnak és az indián kultúráknak is. Egyszerre modern, nagyléptékű és természetközeli, ahol a szélrózsa bármely irányából erre tévedő utazó megtalálhatja a számítását, legyen szó munkakeresésről vagy nyaralásról, hegymászásról, indián kultúráról vagy éppen gasztronómiáról. 12.02. I SZE I Föld közepe, világ teteje - Ecuador Hazánk területénél háromszor nagyobb Ecuador Dél-Amerika nyugati vállán, az egyenlítő vonalában fekszik. Természetföldrajzi és kultúrális értelemben is gazdag ország, hiszen a világhírű Galápagosi szigetvilágtól a magas andoki vulkánokon át, az Amazonas-medence esőerdejéig megtalálható itt minden, amire csak vágyhat egy kiváncsi utazó! Koloniális építészet, mesztic és indián társadalom, eltűnt kincsek, megannyi legenda, animista jog, sült tengerimalac, alpakák. 2025-ös alkalmak 01.22. I SZE I 18.00 // Bali, Nusa Penida, Komodo (Indonézia II.) A húszezernél is több szigetből álló Indonézia páratlan utazási helyszín, ahol minden fajta világutazó megtalálhatja a számítását! Januárban kezdődő világjárásunk során a Kis-Szunda-szigetek világhírű helyszíneire látogatunk el; a hinduk kivételes szigetére Balira, a meredek, hátráló partjairól és koralhomokos strandjairól híres Nusa Penidára, valamint a sárkányok szigetére Komodora. online jegyvásárlás 02.19. I SZE I 18.00 // Ladakh (India) Ladakh a mesés India rejtett buddhista szeglete, amelyet csupán a 60-as évektől nyitottak ki a turizmus számára. Történelmi területe feszültségtől terhes, ma három ország és különböző vallású népek osztoznak rajta, miközben a régióra “rászakadt globalizáció” jelentős különbségeket eredményezett a társadalmában. Mindezek ellenére Ladakh izgalmas és lenyűgöző, valóságos időutazás a Himalája és a Karakorum nehezen elérhető szegleteiben. Online jegyvásárlás 03.04. I K I 18.00 // Próba az Aconcaguán (6960 m) Az Andok ikonikus hegye az Aconcagua 6960 méteres magasságával a déli félteke és az egész amerikai kontinens legmagasabb csúcsa. Nála magasabb csúcsokkal már csak ázsiában találkozhatunk. A hegymászó körökben trekking csúcsként számontartott hegyet sokan lebecsülik, pedig komoly kihívások elé állítja a hegymászókat. Híresen rossz időjárása, közel hétezer méteres magassága a magashegyi expedíciózás színtjére emeli megmászását. Radics Tamás soron következő előadásában a kedves hallgatóság felszerelés bemutatóval egybekötve ismerkedhet meg az Aconcaguán történő magashegyi túrázás csínjával-bínjával. online jegyvásárlás 04.02. I SZE I 18.30 // Argentína Dél-Amerika keleti részén elterülő Argentína hatalmas ország nagy dimenziókkal. Fővárosa a szebb időket is megélt Buenos Aires, amely 16 millós lakosságával a kontinens második legnépesebb városa a brazíliai Sao Paulot követően. A legeurópaibb dél-amerikai országnak tartják, mivel a többszöri bevándorlási hullámok következtében európából millió számra érkeztek a bevándorlók, amelyek leszármazottai alkotják ma a közel 50 milliós népesség 90 %-át! Az ország nagy kiterjedése ellenére is változatos, a területén található "legek" pedig óriási számban vonzzák az utazókat a világ bármely pontjáról. Buenos Aires La Boka kerületében alakult ki a tangó, itt tört világhírnévre Maradona. Az ország északi részében található a föld legszebbnek tartott gigászi vízesése az Iguazú-vízesés. Nyugati határában húzódik az Andok, amelynek lábánál termelik a Malbecet, és hatalmas oliva ültetvényeket találhatunk amerre a szem ellát! Központi része a Pampák végtelen legelői, déli részét alkotja a varázslatos Patagónia Tűzfölddel karöltve. online jegyvásárlás 05.13. I K I 18.00 // Patagónia és Tűzföld Az Argentína és Chile területén található Patagónia szélsőséges de magával ragadó tájegysége földünknek. A hatalmas területű többnyíre síkvidék Dél-Amerika hírhedten zord, szeles vidéke, amelynek déli részén fantasztikus sziklavilág tárul az arra utazók szemei elé. Kezdetben az elhivatott sziklamászók fedezték fel és "lakták be" egy-egy területét, de az utóbbi években robbanásszerű változás következett be az idelátogatók számában. A rövid ideig tartó nyári időszak is oroszrulett az időjárás szempontjából, de ez sem riasztja el a turisták millióit attól, hogy felkeressék ezt a rendkívül egzotikus vidéket! online jegyvásárlás 06.04. I SZE I 18.00 // Ékszerdoboz a szomszédban - Szlovénia Szlovénia szerencsés ország fantasztikus természeti adottságokkal és jelentős kulturális örökséggel. Elég csak átlépnünk a határt Lendvánál a dimbes-dombos muravidéki táj - magyar emlékeivel - máris belopja magát a szívünkbe. Élhető ország sok lehetőséggel, amelyben ötvöződnek az olasz, a német és a balkáni hatások, a lokálisan megjelenő isztriai, vagy éppen magyar impressziók pedig még tovább színesítik az egykori Jugoszláviához tartozó állam barátságos képét. Mivel "kis helyen" koncentrálódik minden, ami a kulturális vagy az outdoor tevékenységekhez köthető, turisták milliói özönlenek az országba évente (2024-ben több mint 6 millió látogató). Szlovénia - a nagy látogatószám ellenére is - nagyon szerethető, könnyen megközelítő, minden igényt kielégítő ország, ahol a gasztrobloggertől a marcona sziklamászón át mindenki megtalálja a számítását. online jegyvásárlás 09.10. I SZE I 18.00 // Szezon előtt, Mallorca! A Spanyolországhoz tartozó Mallorca a Baleár-szigetek legnagyobb tagja. A mediterráneum egyik legismertebb és a nyugati turisták által legfelkapottabb üdülőhelye teljesen más arcát mutatja az utazónak, ha a nyaralási időszakon kívül érkezik a szigetre. Csendesek és élhetőek a városok, a sziget lakói pedig visszaállnak a sajátos katalán ritmusukhoz. De Mallorca nem csak a passziv pihenésről szól. A nyugati szegletében emelkedik a látványos szurdokokkal és hegycsúcsokkal büszkélkedő Tramuntana-hegység, amelyet a GR221-es trekking útvonal mentén lehet bejárni. Völgyeiben kellemes, svájci tisztaságú kis falvak sorakoznak, rejtett kis tengeröblökkel díszítve a mediterrán tájat. Ha esőmentes időszakot tudunk kifogni az off-szezonban, akkor biztosan maradandó élményekkel fogunk hazatérni! online jegyvásárlás 10.08. I SZE I 18.00 // A Balkán-fekete báránya: Szerbia Szerbia bonyolult és hányattatott történelmű ország, amelyről általában rossz hírek érkeznek a sajtóból. Déli szomszédunk azonban megannyi meglepetést, szép tájat, történelmi területet, színes népet és kultúrát rejt magában, hogy nem hiányozhat egy igazhitű utazó bakancslistájáról sem! Nem kell sok, csak át kell lépnünk röszkénél a határt, hogy megbizonyosodjunk róla, egy félreismert, rendkívül vendégszerető és barátságos népről van szó, akiket nagyon megsanyargatott a történelem. online jegyvásárlás 11.26. I SZE I 18.00 // Európa peremén: Moldova Európa legkevésbé látogatott országa igazi csemege az "igazhitű utazók" számára. Nyugat és kelet találkozási sávjában, a múlt és a lemaradt jelen csomózódásában éli nehéz mindennapjait a sokszínű "Moldáv nép". Szerény földrajzi látványosságok, agrárszektor, ortodox kolostorok, szovjet épített örökség, román nyelvhasználat, szakadár és autonóm területek egyvelegével jellemezhető entitás, amely lehetőségei szerint igyekezne Európa nyomában maradni... Fővárosa ellentmondásos és zavaros, vidéki területein azonban előtérbe kerül az Ember, aki e dimbes-dombos vidéket lakja... Európa peremén... online jegyvásárlás 12.10. I SZE I 18.00 // Afrika ismeretlen világöröksége: a Hold-hegység (Rwenzori - 5109 m) Afrika ismeretlen világöröksége: a Hold-hegység (Rwenzori - 5109 m) A reflektorfényben úszó Kilimandzsáró és Mount Kenya mellett kevés figyelem irányul Uganda legendás magashegységére a Rwenzorira. Az egyenlítőtől 70 km-re található 5100 m-es magasságot elérő hegység pedig az UNESCO világörökséghez tartozik, amelyre nem csak a természetföldrajzi, biológiai és geológiai jellegzetességei miatt szolgált rá, hanem az a földrajzi felfedezések történetében betöltött szerepének is köszönhető. A szomszédos Kongó felől érkező páradús légtömegek miatt gyakorlatilag láthatatlan hegység az egyenlítői gleccserek utolsó afrikai otthona, növényzeti zonalitása egyedülálló a világon. Az 5109 méter magas csúcs megmászása 7-8 nap alatt teljesíthető, amely során a hétköznapokból való teljes kiszakadás és a puritánság élménye mellett a technikai mászás csínjával-bínjával is megismerkedhetünk. online jegyvásárlás Korábbi 2024-es alkalmak: 01.16. I K I 18.00 // Korallok és fűszerek nyomában Indonéziában Indonézia - Korallok és fűszerek nyomában Indonéziában Az óriás méretű Indonézia földünk egyik legizgalmasabb szeglete. A majd' húszezer szigetet magába foglaló ország területe két féltekén is osztozik, szélessége pedig Pápua Új-Guineától Indiáig nyúlik. Multikulturális, több vallású, élesen különböző területek mozaikja, amelyet azonban egytől-egyig áthatnak a holland gyarmati múlt emlékei. Jelentős mértékben süllyedő fővárosa Jakarta - az egykori Batávia -, amely az ország kaotikusan lüktető ütőere, túlnépesedéstől és infrastrukturális lemaradástól szenved, miközben az ország számos olyan területtel rendelkezik, amely érintetlennek tekinthető. Indonézia keleti felében fellelhető, mind a mai napig nehezen megközelíthető Raja Amapat és Banda-szigetek különleges színfoltjai az országnak, hiszen előbbi rendelkezik "sártekénk" leglátványosabb tengeri merülő helyszíneivel, utóbbi pedig az egykori holland kereskedelmet jelentősen tápláló szerecsendió lelőhelyével. ONLINE JEGYVÁSÁRLÁS 02.20. I K I 18.00 // ¡Hola! Mexico! Mexikó: esőerdők, magashegyek, kultúra és mezcal Észak-Amerika és a Közép-amerikai-földhíd találkozásánál fekszik földünk egyik legnépesebb országa, Mexikó. A legészakabbra fekvő latin-amerikai nemzet kivételes örökséggel rendelkezik, hiszen területén a spanyol gyarmatosításig számos civilizáció, többek között az Azték és a Maja kultúra osztozott. A hódítás időszaka szintén meghatározó nyomot hagyott maga után, amely a modernkori építészettel és a társadalmi jellegzetességekkel együtt rendkívül színessé varázsolja az ország képét. A természeti viszonyaiban is egyedülálló Mexikóban minden megtalálható, amit egy hátizsákos utazó csak kívánhat; esőerdők, magashegyek, kultúra és mezcal... A februári alkalom különlegességeként tortilla chips és tequila kóstoló várja vendégeinket! online jegyvásárlás 03.12. I K I 18.00 // Magashegyi túrák Iránban Magashegyi túrák Iránban Az előítéletek kereszttüzében sokszor méltatlanul álló Irán az igaz szívű utazók titkos kis ékszerdoboza. Az országba való belépés feladja a leckét a látogatók számára, de ha kiálljuk a próbát, minden ősz hajszálunkért kárpótol minket az a sehol máshol nem megtapasztalható életérzés, amit az eseményekkel való kényszerű sodródás alkalmával élünk át „Perzsiában”. Nincs ez máshogy akkor sem, ha az országban emelkedő 5610 méter magas Mount Damavandra, Ázsia legmagasabb vulkánjára készülünk felmászni. Radics Tamás előadása során megismerkedhetünk Irán lüktető fővárosával Teheránnal, annak szűkebb természeti környezetével, valamint a „Volcanic Seven Summits” közé tartozó Damavand megmászásának csínjával-bínjával. 04.17. I SZE I 18.00 // Színes népek tarka hegyek Törökországban Színes népek tarka hegyek Törökországban (Kackar-hg és Ararát 5165 m) Európa és Ázsia határán fekvő Törökország változatos természeti adottságai mellett kulturálisan is színes ország. Az Észak-Anatóliai-hegység és az Örmény-magasföld területen, ahol az ország legmagasabb hegyei is találhatóak, megannyi nép tömörül. A Kackar-hegység vonulatait járva az egyik völgyben Láz, a másikban Grúz vagy Gürcü népekkel találkozunk, az Ararát lábánál viszont már Kurdisztán területére érünk, ahol Örmény és Kurd népekbe botlunk. De az ország keleti szeglete nem csak a hányattatott sorsú népek olvasztótégelye, Noé bárkájának legendája kapcsán zarándokhely, illetve az 5165 méter magas Ararát mászások kezdőpontja is. online jegyvásárlás 05.28. I K I 18.00 // Túrazsákkal Toszkánában Túrazsákkal Toszkánában Toszkána Olaszország legizgalmasabb szeglete, ahol minden megtalálható, ami az aktív vagy passzív kikapcsolódáshoz csak kellhet. A Cinque Terre romantikus halásztelepülései túrabakanccsal is felfűzhetőek, amelyeket a Ligur-tengerre néző szőlőteraszokon elvezetett útvonalak tesznek lehetővé. Az épített örökség kedvelői is megtalálják a számításukat, hiszen a dombtetőkre épült egykori etruszk településeket is magába olvasztó Toszkán városok képei világhírűek, arról nem is beszélve, hogy ebben a történelmi régióba található Pisa, illetve a reneszánsz megszületésének helyszíne: Firenze is. És ha Toszkána?! akkor nem feledkezhetünk meg a kiváló borokról, sajtokról és szalámikról

Miért ajánljuk?
  • Frissítve: 2026. okt. 16. 09:22.
  • A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.
További időpontok 2

Mindegyik dátum külön alkalom. A „Most nem” csak a mellette szereplő időpontot rejti el.

Frissítve: 2026. okt. 16. 09:22

Teljesülnek a kívánságod feltételei?

Rövid ellenőrzési jegyzet. Ha később változik az esemény vagy a kívánság, újra kérjük a megerősítést.