A szerzővel Szegő János beszélget Közreműködik: Szikszai Rémusz
A bukfenc az 1988 és 1992 közötti fordulatos éveket örökíti meg emberközelből. Hősei az Arad megyei kisváros lakói: magyarok és románok és még ki tudja, mifélék. Ami összeköti őket, az a néma kollektív tudás, öntudatlan cinkos intelligencia, hogy miképpen lehet túlélni egy teljesen abszurd, mégis létező diktatúrát, és ami elkezdi őket elválasztani, az épp a rendszerváltás után beköszönő szabadság vagy annak idézőjeles illúziója. Amolyan csalárd családregény A bukfenc . Főszereplője, Tamándi Lőrinc, becenevén Lorenzo, a sorkatonaság után, 1988-ban tér haza szülővárosába, hogy folytassa rajzolói munkáját a gyárban. Lorenzo mellett megismerjük családját is: a leszázalékolás után otthon mindent megszerelni képes mérnök apát, a családot egyben tartó anyát, a kolozsvári bölcsészkarra vágyó, verseket író nővérét és ismeretlen hátterű, örökbe fogadott húgát is; mellettük feltűnik szerelme, a román Lavinia is, szekus apjával és orvos anyjával. Gazdag, örökmozgó körpanoráma ez, ünnepségekkel és forradalmakkal, távozásokkal és hazatérésekkel. Pár sűrű és fordulatos évbe tömörítve az erdélyi magyarság Rozsdatemető je.
A Magvető Kiadóval közös program.
-----------------------------------------
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál
A legfrissebb könyvek itthonról és külföldről, beszélgetések és dedikálás a szerzőkkel, esti zenei-irodalmi műsorok, a legjobb első prózakötet – erre mind számíthatsz az Őszi Margón a Liszt Ünnep keretében október 15. és 18. között a Millenárison, a Nemzeti Táncszínházban.
PROGRAMOK
https://www.margofeszt.hu/hu/fesztival/programok (új lapon)
KÖNYVBEMUTATÓK
Az Őszi Margón mutatja be új kötetét többek között: Babiczky Tibor, Boglutz Alexandra, Bolla Ágnes, Bödőcs Tibor, Forgách András, Földényi F. László, Háy János, Horváth András Dezső, Inkei Bence, Karafiáth Orsolya, Kiss Judit Ágnes, Kocsis Szilvia, Lugosi Viktória, Maros András, Masri Mona Aicha, Megyeri Zsuzsanna, Miklya Luzsányi Mónika, Mohácsi Balázs, Morcsányi Elza, Moskát Anita, Németh Róbert, Petánszki Rebeka és Szinvai Dániel, Rakovszky Zsuzsa, Regős Mátyás, Rubin Eszter, Sepsi László, Szabados Attila, Szabó Borbála, Szepesi Kornél, Szirmai Panni, Szöllősi Mátyás, Tisza Kata, Tóth Kinga, Ughy Szabina, Ungváry Rudolf, Vida Gábor, Vigh Bori, Weber Kristóf és Závada Pál.
A fesztiválon ezúttal is bejárjuk a világot a könyveken keresztül, itt lesz, mások mellett Beatriz Serrano, Bernardo Atxaga, Daniel Gustafsson, Einar Lövdahl, Ezio Gavazzeni, Mart Kivastik, Steinunn Sigurðardóttir és Ragnar Ólafsson is.
A könyvbemutatókra a belépés ingyenes, helyeket érkezési sorrendben tudunk biztosítani. A bemutatók után a szerzők dedikálnak.
ESTI PROGRAMOK
Az esti, zenei-irodalmi programokra jegyváltás szükséges:
október 15. 20:30 - Mordái: https://tinyurl.com/u4sv37zv (új lapon)
október 16. 20:30 - Olvadás: https://tinyurl.com/jpyy9cea (új lapon)
október 17. 20:30 - 15 év a margón: https://tinyurl.com/2f4spjb6 (új lapon)
MARGÓ-DÍJ
A fesztivál első napján tizenkettedik alkalommal adjuk át a legjobb első prózakötet szerzőjének járó Margó-díjat és az Erste támogatásának köszönhetően egy döntős Margó x Erste HIGGY MAGADBAN különdíjban részesül.
KÖNYVVÁSÁRLÁS
Az Őszi Margón meg is vásárolhatóak a bemutatott és más toplistás kötetek is a Bookline standjánál az első emeleten.
Hangolódj a fesztiválra a Könyves Magazinnal - kritikák, interjúk, beleolvasók minden, ami Margó és azon túl: www.konyvesmagazin.hu
Iratkozz fel a Margó hírlevelére, hogy az elsők között értesülj a friss információkról.
https://www.margofeszt.hu/hu/hirlevel (új lapon)
A Program a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében a Müpa szervezésében valósul meg.
A programok a Bookline, a Volvo és a Libri Talent támogatásával valósulnak meg.
Az esemény médiapartnere a Könyves Magazin.
A programváltozás jogát fenntartjuk!
További információ:
margofeszt.hu
facebook.com/margofeszt
instagram.com/margoirodalmifesztival