Ugrás a tartalomra
Lépj át az éjszakába
Vess figurát, olyan cifrát
nov.142026
Google NaptárOutlook.comApple, Outlook vagy más naptár (.ics)

Egyszeri mentés. A későbbi változások nem frissülnek automatikusan.

nov. 14., szo. · 09:00Hódmezővásárhely, Művelődési Központ

Vess figurát, olyan cifrát

„Vess figurát, olyan cifrát” – ezt a címet viseli a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban induló, négyalkalmas táncház-sorozat, amelynek első alkalmára most szombaton kerül sor. A táncházzal azokat a gyerekeket célozzák meg, akik hétköznapjaikban nem foglalkoznak népzenével, néptánccal. Külföldön járó magyarok gyakori tapasztalata, hogy azok a gyerekek, akik ott járnak iskolába, gyakorta jobban tisztában vannak a magyar népi kultúrával, mint azok, akik itthon. Ennek az lehet a hátterében, hogy azok a gyerekek külön számukra megszervezett magyar iskolát látogatnak hétvégente. A gyermektáncházat azért is hozzuk létre, hogy megismertessük és megszerettessük a népi kultúrát azok körében is, akik hét közben nem járnak népzenei, vagy néptáncoktatásra – nyilatkozta portálunknak az induló programról Gál Boglárka , a vásárhelyi közművelődési intézmények főigazgatója. Azt is elmondta, a részvételhez nem kell előzetesen jelentkezni, semmilyen előzetes tudás, ismeret nem szükséges, és életkori megkötöttség sincsen. A gyermekfoglalkozással egybekötött – egyébként teljesen ingyenes – táncház első alkalma szombaton 9 órakor kezdődik, és a Róna Banda fog zenélni. Helyszín pedig a BFMK Tánc- és mozgásművészeti terme lesz. A mostani alkalmat három további követi majd, egészen decemberig, mindegyik egyórás lesz, a talpalávalóról pedig a Róna Bandán kívül a Talléros Együttes és a Csürhe Banda is gondoskodik.

Miért ajánljuk?
  • Frissítve: 2026. okt. 15. 17:36.
  • A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.
További időpontok 11 félretett

Mindegyik dátum külön alkalom. A „Most nem” csak a mellette szereplő időpontot rejti el.

Félretett, elmúlt vagy nem megfelelő időpontok

Frissítve: 2026. okt. 15. 17:36

Teljesülnek a kívánságod feltételei?

Rövid ellenőrzési jegyzet. Ha később változik az esemény vagy a kívánság, újra kérjük a megerősítést.