Emberi jogok rockkoncertnyi energiával: Urbán András előadása felráz, szembesít, és emlékeztet arra, miért nem adhatjuk fel az emberséget.
„Minden emberi lény szabadon születik, és egyenlő méltósága és joga van.” Ez a mondat még mindig lángra lobbanthatja a világot – ha hiszünk neki. A Nyilatkozat ot nem kinevetjük, hanem visszahozzuk az életbe – az izzadtságba, a testbe, a hangba.
Az UTÓPIA emlékeztet arra, hogy a nemeslelkűség nem szégyen.
Az UTÓPIA az egy olyan színház a világról, amely nem adja fel az ideáljait akkor sem, amikor úgy tűnik, minden elveszett.
Az UTÓPIA nem prédikál, nem hirdet, hanem a szikrát keresi a hamu alatt.
Az UTÓPIA az egy olyan színház, amely hisz a méltóságban, az ellenállásban, az emberségben. Az utópia pedig akkor kezdődik, amikor azt valaki úgy igazából megkívánja...
„Minden emberi lény szabadon születik, és egyenlő méltósága és joga van.”
***
A dramaturg szava
Az Utópia az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatá nak színpadi megjelenítése – szóról szóra, testről testre, hangról hangra. Olyan előadás, amely ezt a dokumentumot nem történelmi lábjegyzetként kezeli, hanem élő anyagként, olyan szövegként, amely ma is lüktet, fáj és leleplez. Az Utópia olyan mondatokból áll, amelyekről azt hisszük, hogy ismerjük őket, mégis mélyen meglepődünk, amikor halljuk őket. Az Utópia emlékeztető arra, hogy létezik egy dokumentum, amely garantálja az emberi méltóságot. A Nyilatkozat 1948-ban született, válaszként a háborúra, a tömeges pusztításra és az ember szisztematikus megalázására. Cikkeinek az új világ alapjait kellett volna jelenteniük. Ma ezek a mondatok kérdésként hangzanak a jelen felé: hol tartunk ahhoz képest, amit megígértünk? Ez az előadás frontálisan hat. A Nyilatkozat szövegét nem tompítják, nem magyarázzák, nem igazítják át – teljes jelentéssúlyával hangzik el.
Crnkovity Gabriella színésznő teste viszi végig a szavakat a téren, ütközésbe hozva őket az egyenlőtlenség, az erőszak, a félelem és a normalizált igazságtalanság kortárs tapasztalatával. Ami univerzális jogként van rögzítve, ma radikális követelésként visszhangzik. Az Utópia az emberi méltóság fogalmánál időz el – azon az alapon, amelyre a Nyilatkozat épül. Miért veszítettük el? Az előadás teret nyit, amelyben világosan látható a deklarált értékek és a valóság közötti szakadék, ahol a jogok szelektívek, a szabadság pedig feltételekhez kötött. Ez a szakadék nem elméleti – fizikai, jelenlévő, tapintható.
Urbán András rendezése erőteljes, kompromisszummentes színpadi nyelvet teremt, amelyben a Nyilatkozat politikai, de – ami talán még fontosabb – érzelmi eseménnyé válik. A dramaturgiai fókusz a felelősségen van: az egyéni, a kollektív és a társadalmi felelősségen. A szöveg nem a múlthoz tartozik – itt és most történik, a közönség előtt, abban a térben, ahol mindannyian ugyanazt az időt és ugyanazt a valóságot osztjuk meg.
Az Utópia emlékeztető. Az elfelejtett tananyag ismétlése. Annak hangsúlyozása, hogy az emberi jogok többek puszta frázisnál, többek jogi keretnél, többek formális konszenzusnál. Mércék, amelyek alapján egy társadalom nap mint nap megmérettetik. Abban a pillanatban, amikor az igazságtalanság relativizálódik, az erőszak igazolást nyer, és a méltóság szinte eltűnik, ez az előadás visszahelyezi a Nyilatkozat ot oda, ahová tartozik – a nyilvános tér középpontjába. Nem eszményként, hanem kötelezettségként.
Ha ma a szabadságról, az egyenlőségről és a jogokról szóló szavak utópiának hangzanak, akkor az Utópia az a tükör, amelyben világosan meglátjuk, miért. (Vedrana Božinović)
Az előadás hossza: 45 perc. Az előadás után beszélgetés az alkotókkal.
FIGYELEM! Az előadásban erős fény- és hanghatásokat használunk!
* * *
„Kiállni mások elé, ha tud és akar mondani valami fontosat arról, amiben élünk.
Mások szemébe nézni, ha képes ezt bármiféle kétely vagy bizonytalanság nélkül tenni.
Dacos arccal, előre szegezett tekintettel számonkérni múltat és jövendőt.
Némán figyelni és megfigyelni azokat, akik némán figyelnek és megfigyelnek.
Élő lelkiismeretté változni a dob, a gitár, a basszusgitár hívó hangjára.”
(Jászay Tamás: Minden személynek joga van , thealter.hu)
„Arcunkba vágta egy rockkoncert formájában és egy olyan energiabomba előadásában, mint Mészáros Crnkovity Gabriella színművésznő... Crnkovity Gabriella energikus színpadi jelenléte mindenkit magával sodor, olyan hittel és meggyőződéssel mondja, suttogja, üvölti, hahotázza a szöveget, amire csak kevesen képesek... Egy fontos és erős előadás született tehát Újvidéken, ahogyan az alcím is mondja, egy zenés színházi emlékeztető a jobb élethez.” (Szerda Zsófia: Utópia emelt hangerőn, Hét Nap)
„Az emberi szabadságnak, szabad gondolatnak, szabad alkotásnak, létezésnek nincs alternatívája... Crnkovity Gabriella egy fenomenális színésznő, előadó, aki nagyon sajátos, energikus módon tudta magáévá tenni az anyagot, és nagyon élő, felemelő a kommunikációja a közönséggel. ... Szóval röviden: A SZÍNHÁZ AZ ROCK AND ROLL.” (Bánhidi Alexandra: „Az utópiával akartam foglalkozni sajátos módon” – villáminterjú Urbán Andrással, Színház Online)
„Egy órás az előadás, közben meghallgatjuk a teljes Nyilatkozatot. Mi tagadás, ránk fér meg- vagy újraismerkedni vele... Az, amit a szabadkai színpadon láttunk, egy minden ízében dühös, energikus, aktivista gesztus volt... Feje tetejére fordított világban élünk, melyben egy ötvenhét éve megszövegezett deklaráció utópiának számít, és a rend elleni lázadásnak a rá való hivatkozás.” (Deczki Sarolta–Keresztesi József: Háborúk és utópiák, szinhaz.net)
„A második világháború után megírt és elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát adja elő a színésznő mély meggyőződéssel és megjelenítő erővel, úgyhogy ez a szöveg nekünk, akik ott voltunk, most már így marad meg. Hallgatni-látni terápia.” (Proics Lilla: Farkas a farkasnak embere, Revizor)