Ugrás a tartalomra
Lépj át az éjszakába
Tranzit × Márai: Utazás az étkezőasztal körül
nov.052026
Google NaptárOutlook.comApple, Outlook vagy más naptár (.ics)

Egyszeri mentés. A későbbi változások nem frissülnek automatikusan.

nov. 5., csü. · 19:00Uránia Nemzeti Filmszínház – Díszterem

Tranzit × Márai: Utazás az étkezőasztal körül

„Az ebéd ünnep volt. Háromfelvonásos, áhítatos színjátéka az életnek. Csak ebéd közben békült meg önmagával és sorsával a magyar. Mintha egyetlen nagy család lenne a nemzet, melynek tagjai ebédidőben félretesznek bút, haragot és gyűlölködést. Úgy áradt el a déli harangszó szavára a gyomrokban és a szívekben valami szelídebb érzés mindenütt, ahol magyarok éltek.” Kevesen tudtak úgy írni a gasztronómiáról, mint Márai Sándor. A húsleves gyöngyözése, a bográcsgulyás vöröses izzása, az otthon sütött kenyér friss illata. Olyan emlékek ezek, amelyek már olvasás közben is összefut a nyál a szánkban. Az ételek és italok, az asztal körül összegyűlő, ebédelő vagy borozgató emberek fontos szerepet kaptak Márai Sándor életművében. Írásaiban az étkezés egyszerre szertartás, közösségi élmény és egy eltűnőben lévő világ emléke. November 5-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban folytatódik a Tranzit × Márai sorozat, méghozzá egy igazán különleges tematikával: a közelgő Márton-naphoz kapcsolódva ezúttal a gasztronómia világába kalauzoljuk el a közönséget. Márai írásai Hirtling István előadásában kelnek életre, Mészáros Tibor irodalomtörténész és Szabó Dániel zenei közreműködésével. Az irodalmi kalandozást követően a Márton-nap hangulatát néhány, a liba köré épülő kóstolófalattal idézzük meg. Az ételek mellől természetesen a bor sem maradhat el: a St. Andrea Szőlőbirtok ezúttal is különleges borokkal várja vendégeinket az est során. „Szindbád hitt benne, hogy csak a magyar tud méltósággal inni. Mindenki más csak iszákoskodott és torkát locsolta.” Időpont: 2026. november 5., 19:00 Kapunyitás: 18:00 Helyszín: Uránia Nemzeti Filmszínház, Díszterem (1088 Budapest, Rákóczi út 21.) Csatlakozzatok hozzánk, és legyetek részesei egy különleges gasztronómiai utazásnak!

Miért ajánljuk?
  • Frissítve: 2026. okt. 16. 11:01.
  • A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.

Frissítve: 2026. okt. 16. 11:01

Teljesülnek a kívánságod feltételei?

Rövid ellenőrzési jegyzet. Ha később változik az esemény vagy a kívánság, újra kérjük a megerősítést.