Ugrás a tartalomra
Lépj át az éjszakába
TÖRZSASZTAL – Havi nyitott íróműhely
okt.162026
Google NaptárOutlook.comApple, Outlook vagy más naptár (.ics)

Egyszeri mentés. A későbbi változások nem frissülnek automatikusan.

okt. 16., pé. · 17:00Megálló Közösségi Ház

TÖRZSASZTAL – Havi nyitott íróműhely

Októberi íróműhely a Törzsasztal Műhely tagjaival Írsz, és szeretnéd, ha a munkádat mások is véleményeznék? Hozd el egy versed vagy rövidprózád kinyomtatva, 10-15 példányban, és együtt kielemezzük! Szöveg nélkül is érkezhetsz, mi csak annyit kérünk, hogy konstruktív kritikával élj és maradj nyitott. Havi nyitott íróműhelyeinkre azokat a fiatalokat várjuk, akik most ismerkednek a kortárs irodalommal, szeretnének többet megtudni a mai irodalmi trendekről, folyóiratokról, szerzőkről. A Törzsasztal Műhely egy tehetséggondozó alkotóműhely, ami pályakezdő írók, költők és kritikusok számára jött létre. Tagjaink 2017 óta mozgolódnak Szegeden, fő elfoglaltságunk pedig az, hogy íróműhelyeket szervezünk, amelyeken az összegyűltek építő jellegű kritikát kaphatnak saját műveikről. Az elmúlt 8 év során rengeteg tapasztalatot szereztünk, miközben barátságokat kötöttünk, formálódott az irodalmi ízlésünk, és sokat tanultunk a szövegekkel való közös munkáról. Éppen ezért nemcsak egy hely vagyunk, ahol segítséget és visszajelzést kaphatsz a szövegeidhez, hanem egy közösség is. A nyitott műhelyekre rendszeresen visszajáró résztvevők idővel maguk is bekapcsolódhatnak a műhely életébe, és akár a Törzsasztal Műhely tagjaivá is válhatnak. Így a közös munka nem ér véget egy-egy alkalommal, az újonnan érkezők is hozzátehetnek valamit ahhoz a közösséghez, amelybe bekapcsolódnak. Fiatal kortárs írókat bemutató zenés irodalmi sorozatunk helyszíne 2025-től kezdődően a No Milk Today. Nyitott íróműhelyeinket 2025 januártól a Megálló Közösségi Házban látogathatjátok. *A projekt az Európai Unió "Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” (CERV) programjának támogatásával az Aspektus+ program Keretében valósul meg. Tartalmáért kizárólag a megvalósító felel, és nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség nézeteit. Borító: László Liza

Miért ajánljuk?
  • Frissítve: 2026. okt. 11. 09:08.
  • A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.

Frissítve: 2026. okt. 11. 09:08

Teljesülnek a kívánságod feltételei?

Rövid ellenőrzési jegyzet. Ha később változik az esemény vagy a kívánság, újra kérjük a megerősítést.