Tánc & Lélek fotókiállítás - tárlatvezetés az alkotóval, Bobál Katalinnal
Az EFF - Erzsébetvárosi Függetlenek Fesztiválja keretében “A Tánc & Lélek egy stúdiófotó sorozat, melynek letisztult képein át szeretném megjeleníteni, mit jelent számomra a tánc esszenciája. Olyan helyzeteket ábrázolok, amelyek egyszerre ragadják meg a finom mozdulatot és a táncos lelkiségét. A táncművészeket több alkalommal fotóztam az évek során, megfigyelve a testükben és lelkükben végbemenő változásokat. A fotózásokon lehetőségem nyílt arra, hogy bensőséges légkörben dolgozhassak velük, így ők közvetlenül, őszintén mutatkoztak meg lencsém előtt. A táncosokkal való közös stúdiómunka és a fotósorozat 2015-ben kezdődött, és a mai napig folytatódik. Ennek részlete látható ezen a kiállításon.” - Bobál Katalin A fotográfusról Bobál Katalin (bobal photography) 2008 óta foglalkozik fotográfiával. A Práter utcai Fényképész és Fotótermék kereskedő szakon tanulta a fotográfiát, majd gyakorlatot többek között Bánkuti András mellett szerzett a HVG fotórovat szerkesztőségében, és Vancsó Zoltán mellett. Öt évig Madridban, Spanyolországban dolgozott szabadúszó fotográfusként. A táncmozdulatok megörökítése az elsődleges fotográfiai szakterülete, maga is táncolt tizenhárom évig klasszikus balett és modern- kortárs tánc stílusban. Jelenleg olyan társulatokkal működik együtt, mint a FrenÁk Társulat, a Shifting Roots – the Alegado Movement Language,, a Vasasművek, vagy a Góbi Rita Társulat.
Miért ajánljuk?
- Frissítve: 2026. okt. 16. 18:14.
- A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.