Ugrás a tartalomra
Lépj át az éjszakába
Szomszédolás • Hargita Székely Néptáncszínház
okt.202026
Google NaptárOutlook.comApple, Outlook vagy más naptár (.ics)

Egyszeri mentés. A későbbi változások nem frissülnek automatikusan.

okt. 20., ke. · 18:00Székesfehérvár, Táncház

Szomszédolás • Hargita Székely Néptáncszínház

A székesfehérvári Táncházba érkezik a Hargita Székely Néptáncszínház! Szeretettel várunk benneteket egy közös estére, ahol Erdély táncai, zenéje és történetei kelnek életre. Szomszédolás 2026. október 20., kedd 18 óra Az előadás Erdély tájait, közösségeit és hagyományait idézi meg – tánccal, dallal, írók és költők gondolataival kísérve. Erdély tája több, mint hegyek, folyók és falvak együttese: szülőföld, emlékezet és történelmi sors. Amit a nép évszázadokon át táncával, viseletével, zenéjével és szokásaival megtartott, azáltal üzeni ma is a világnak a megmaradás akaratát, a játék örömét és a közösség erejét. Ugyanezt fogalmazzák meg az írók és költők is – van, aki fájdalommal, van, aki rajongással beszél róla. Az előadás a vándorló bukovinai székelyek hontalanságát megidézve indul, aztán a vízmelléki falvak táncainak játékosságát hangsúlyozva, jut el a mezőségi tánc méltóságához, majd a sóvidéki székelyek forgós táncaival érkezik hazai tájra: Csíkba és Gyimesbe. A Gyimesi-havasok és a Csíki-medence találkozásánál mutatja meg az otthont, ahol két szomszédos táj eltérő viselettel, hasonló dallal és tánccal, de ugyanazon szóval és hittel tartja és védi a helyet, ahol született és ahol élni akar. Ebben a gondolatban érvényes mindenhol a haza, az otthon érzése, amelynek megléte néha olyan természetes, mint a lélegzet, néha pedig küzdeni kell érte. A Szomszédolás a tánc, a zene, a viselet, a szó, az anyanyelv erejében bízik, és vallja, hogy „megmaradni annyi, mint beszélni úgy, ahogy apáinktól tanultuk itt lent, a viharok közt konokul remélni, s megőrizni a tiszta, belső mindent”. (Páskándi Géza) Az előadáson Kányádi Sándor, Sütő András, Páskándi Géza, Szilágyi Domokos és Áprily Lajos idézetei hangzanak el. A műsort szerkesztette: Szabó László Koreográfusok: Fekete Etelka, Radák János – Bukovinai táncok Kelemen Gabriella, Kelemen Szilveszter – Kölpényi táncok Gábos Endre – Sóvidéki táncok Szabó Júlia, Szabó László – Balázstelki táncok Antal Zsolt, Péter László – Csíki és gyimesi táncok Zenei szerkesztő: Mihó Attila Narrátor, szerkesztőtárs: György Katalin Művészeti munkatárs, igazgató: András Mihály A program a székesfehérvári október 23-ai eseménysorozat részeként valósul meg. A produkció létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. Az esemény szervezője az Alba Regia Táncegyesület. Jegyár: 3 000 Ft Jegyek: https://jegy.artefolk.hu/#musorlista (új lapon)

Miért ajánljuk?
  • Frissítve: 2026. okt. 16. 10:25.
  • A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.

Frissítve: 2026. okt. 16. 10:25

Teljesülnek a kívánságod feltételei?

Rövid ellenőrzési jegyzet. Ha később változik az esemény vagy a kívánság, újra kérjük a megerősítést.