A tradicionális zene ereje, a klasszikus zene kifinomultsága, a rock energiája és Bartók zenei gondolkodásának hatása egyaránt jelen van a Söndörgő világában. A több mint három évtizede működő együttes mára a hazai és a nemzetközi világzenei színtér egyik meghatározó formációjává vált. A zenekar tagjai gyakorlatilag együtt nőttek fel a Söndörgővel, zenei hátországukat pedig az autentikus délszláv népzenét játszó, immár öt évtizedes múltra visszatekintő Vujicsics Együttes jelenti. Hangzásuk középpontjában a szerb és magyar népzenei hagyományban egyaránt fontos szerepet betöltő tambura áll, amelyet fúvós hangszerek és harmonika egészítenek ki.
A Söndörgő zenéjének alapja a tradicionális délszláv muzsika, a hagyomány azonban számukra nem változatlanul megőrzendő örökség. Élő, folyamatosan formálódó zenei nyelvként tekintenek rá, amelyből új ötletek, hangzások és zenei kapcsolódások születhetnek. Játékukban így a több generáción át öröklődő dallamok és ritmusok kortárs energiával szólalnak meg, miközben megőrzik eredeti karakterüket és mélységüket.
Eredics Áron – ének, Eredics Benjámin – trombita, Eredics Dávid – szaxofon, Eredics Salamon – ajaksípos hangszerek, Dénes Ábel – bőgő
Miért ajánljuk?
- Frissítve: 2026. okt. 16. 02:59.
- A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.