Ugrás a tartalomra
Lépj át az éjszakába
Shakespeare/Nádasdy/WH/Katona
dec.212026
Google NaptárOutlook.comApple, Outlook vagy más naptár (.ics)

Egyszeri mentés. A későbbi változások nem frissülnek automatikusan.

dec. 21., hé. · 19:00Katona József Színház

Shakespeare/Nádasdy/WH/Katona

SHAKESPEARE/NÁDASDY/WH/KATONA Szonettek pimaszul és panaszosan Közreműködik: Sena Dagadu, Márkos Albert, Gryllus Samu, G. Szabó Hunor, Jordán Adél, Ónodi Eszter, Fekete Ernő, Tasnádi Bence, Varga Vince Márkos Berci bevezetője: Még tavaly megbeszéltük volt Ádámmal, hogy együtt lépünk fel a Katona József Színházban. Ő lesz a konferansziénk, szakértő túravezetőnk, ahogy korábban is, Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Berlinben, Budapesten, stb... Március közepén el is mentem hozzá, hogy megtervezzük a koncert dramaturgiáját. Leültetett, a szemembe nézett és azt mondta: „Te, Berci, én meg fogok halni.” Majd hozzátette, hogy szélhámosság lenne részéről egy olyan szereplést vállalni, amit nem biztos, hogy teljesíteni tud. De megcsinálta a számsorrendet, felírta, hogy melyik szonettet kinek a fordításában adjuk elő, hogy mikor miről fog beszélni: reneszánszról, Shakespeare-ről, a szonettekről, fordítástechnikáról. Mielőtt eljöttem volna tőle, abban egyeztünk meg, hogy ha májusig meghal, akkor Fekete Ernőt kérjük meg arra, hogy legyen Ádám alteregója. Így lesz. Shakespeare szonettjeinek, dalbetéteinek különös, kortárs olvasatát kínálja a Katona közönségének a WH, a Márkos Albert által 2006-ban alapított zenei formáció. Shakespeare verseit újraértelmezi és más dimenzióba helyezi a kortárs zenei megközelítés, új asszociációs utakat nyit, másfajta cinkosságot vár el a befogadótól. A szonetteket, amelyek témája a szerelem, a szerelmi háromszög, a szókimondó szexualitás, Nádasdy Ádám kultúrtörténeti túravezetése kíséri, Fekete Ernő előadásában. „To Mr. W. H.” – ez állt ajánlásként Shakespeare 1609-ben kiadott versgyűjteményének első lapján. A zenekar ettől az ismeretlen férfitől kölcsönözte a nevét; tagjai Márkos Albert (cselló), Gryllus Samu (basszusgitár), G. Szabó Hunor (dob), Sena Dagadu (ének) és Varga Vince (látvány). A május 10-i est különlegessége, hogy a Katona társulatának tagjai is csatlakoznak hozzájuk: Ónodi Eszter, Jordán Adél, Fekete Ernő és Tasnádi Bence. A kulturális élet különböző területeiről érkező, nagyszabású alkotók – a WH, Nádasdy Ádám és a katonás színészek – közös produkciója nem mindennapi zenei és irodalmi élményt ígér.

Miért ajánljuk?
  • Frissítve: 2026. okt. 15. 23:04.
  • A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.

Frissítve: 2026. okt. 15. 23:04

Teljesülnek a kívánságod feltételei?

Rövid ellenőrzési jegyzet. Ha később változik az esemény vagy a kívánság, újra kérjük a megerősítést.