Ugrás a tartalomra
Lépj át az éjszakába
Gálos László: Semmi-szövegek I. // Bot Ádámmal
okt.172026
Google NaptárOutlook.comApple, Outlook vagy más naptár (.ics)

Egyszeri mentés. A későbbi változások nem frissülnek automatikusan.

okt. 17., szo. · 19:00RS9 Színház · Színházterem

Gálos László: Semmi-szövegek I. // Bot Ádámmal

Októberben egy hétvége alatt lesz látható Gálos László Semmi-szövegek – Hommage à Samuel Beckett című művének eddigi két verziója. OKtóber 17-én Bot Ádám, 18-án pedig Mórocz Eszter adja elő a koreográfiát. A két előadás egyszerre megváltott jegyek esetén 20% kedvezménnyel tekinthető meg. *****scroll down for English***** Az L1 Egyesület bemutatja: Gálos László: Semmi-szövegek I. – Hommage à Samuel Beckett Korhatár-besorolás: 18+ (Meztelen előadás) Az előadás hossza 70 perc, szünet nélkül Az emberi lét az anyaméh sötétségétől a sír sötétségéig tart. Miközben folyamatosan megyünk (sokak hite szerint haladunk) sehonnan sehova, emberfeletti, habár reménytelen erőfeszítéseket teszünk, hogy kapcsolódjunk egymáshoz és a valósághoz. Beckett prózája ennek a megközelítésnek egyik irodalmi végpontja. Az 1950-52-ben írt Semmi-szövegek által ihletett kísérleti előadás az azóta a megértéshez és kapcsolódáshoz rendelkezésünkre álló új, illetve átértelmezett eszközökre, vagyis a digitális/virtuális technológiákra, valamint az elvileg nyelveken túli tánc- és mozgásművészetre alapozva épít fel egy új becketti nyelvet. A becketti és jelenkori elszigetelődést hangsúlyozandó a táncosok egyesével, azaz izolálva és elidegenedve lépnek be a folyamatba. Ezen az estén Bot Ádám lép színpadra. Koreográfia, hangszövet és vizuál: Gálos László Makeup artist: Kardos Kitti Díszlettervezési konzultáns: Ana Fischer (Halász Anna) Jelmez: Ellenbacher Ádám Külön köszönet Kovács István, Ladjánszki Márta és Nagy Ferenc segítségért. Az előadás támogatói: Nemzeti Kulturális Alap Táncművészet Kollégiuma L1 Független Művészek Közhasznú Egyesület *****English***** L1 Association presents: László Gálos: Texts for Nothing I. – Hommage à Samuel Beckett Age rating: 18+ (Naked performance) The performance lasts 70 minutes, without intermission Human existence extends from the darkness of the womb to the darkness of the grave. As we continually going (many believe we are progressing) from nowhere to nowhere, we make superhuman, albeit hopeless efforts to connect with each other and with reality. Beckett’s prose is the literary endpoint of this approach. Inspired by Texts for Nothing, written in 1950-52, the experimental performance builds another Beckettian language on the new and reinterpreted tools for understanding and connecting that have become available since then, like digital/virtual technologies and the tools of dance art, which is in principle beyond languages. To emphasize Beckettian and contemporary isolation, the dancers enter the process one by one, that is, isolated and alienated. Ádám Bot takes the stage on this evening. Choreographer, director, sound and visuals: László Gálos Makeup artist: Kitti Kardos Set design consultant: Ana Fischer (Anna Halász) Costume: Ádám Ellenbacher Special thanks to István Kovács, Ferenc Nagy and Márta Ladjánszki for their help. Supporters: National Cultural Fund Dance Board L1 Independent Artist Association of Public Utility

Jegyárak

körülbelül 5 500 Ft

Egy jegytípus ára; kategóriától függően eltérhet.

Jegy.hu · olvasva okt. 16. · Az ár változhat.

Miért ajánljuk?
  • Frissítve: 2026. okt. 16. 10:43.
  • A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.

Frissítve: 2026. okt. 16. 10:43

Teljesülnek a kívánságod feltételei?

Rövid ellenőrzési jegyzet. Ha később változik az esemény vagy a kívánság, újra kérjük a megerősítést.