Ugrás a tartalomra
Lépj át az éjszakába
Pribil Gyuri Emlékkoncert
okt.212026
Google NaptárOutlook.comApple, Outlook vagy más naptár (.ics)

Egyszeri mentés. A későbbi változások nem frissülnek automatikusan.

okt. 21., sze. · 20:00Gödör

Pribil Gyuri Emlékkoncert

Pribil György gitáros, kivételes tehetségének köszönhetően rendkívül gyorsan a könnyűzenei élvonalba került. Pályafutását egy tragikus autóbaleset törte meg, mindössze 46 éves korában Kezdetben a Topóban, az Állati elmékben gitározott, de sikert saját blueszenekarával, az S-Modellel ért el először. Évekig zsúfolt házak előtt játszottak az ország klubjaiban, 1992-ben albumuk is megjelent. Pribil közben más zenekarokkal (Palermo Boogie Gang) is fellépett, neve ott szerepel Ferenczy György lemezén. Az S-Modell 1994-ben bomlott fel. Ekkor már dolgozott a Kimnowak, amelyben zeneileg ő volt a meghatározó ember. Gitárosként a legendás Hobo Blues Band-ben is játszott, hozzátéve sajátos, energikus és technikás játékát a zenekar blues-örökségéhez. Pribil Gyuri barátunk immár 13 éve nincs köztünk. Ennek okán ismét összejövünk néhányan, hogy egy maréknyi, nemesbecsű dalt a köz elé tárjunk és együtt idézzük fel azt a megismételhetetlen energiát, amit ránk hagyott. 13 dal – tisztán, őszintén, neki és róla. Szívesen látunk Téged is e szeánszon! Gyertek, idézzük fel és ünnepeljük együtt Gyuri örökségét! Szinpadiánsok: Bacsa Gyula Dióssy Ákos Ferenczi György Gerdesits Ferenc Gilián Gábor Jókay Árpád Kőszegi Zsolt Madácsy Tamás Mezei András Nagy "Liszt" Zsolt Vidák Róbert Vörös Gábor

General admission
4 000 Ft

Tixa · olvasva okt. 13. · Az ár változhat.

Miért ajánljuk?
  • Frissítve: 2026. okt. 16. 08:12.
  • A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.

Frissítve: 2026. okt. 16. 08:12

Teljesülnek a kívánságod feltételei?

Rövid ellenőrzési jegyzet. Ha később változik az esemény vagy a kívánság, újra kérjük a megerősítést.