Penta Essentia - A magyar lélek hangján
HAMVAS BÉLA ÖT GÉNIUSZ CÍMŰ ESSZÉJE NYOMÁN
„Magyarnak lenni annyit jelent, mint az öt géniusz világában egyensúlyt teremteni." - írja Hamvas Béla esszéjében. Eszerint a Kárpát-medencét öt géniusz szellemisége uralja: Nyugat kultiváltsága, Kelet tüze, Észak komolysága és Dél derűje egyszerre hat az itt élőre és akkor még az ötödik géniuszról, az önmagában is sokrétű Erdélyről nem is beszéltünk. Ez a különleges helyzet lehetőségeket és egyben kihívásokkal teli sorsot ad a magyar embernek: a társadalom és az egyén szintjén is összhangba kell hoznia az őt körülvevő és lelkét tápláló erőket.
Ez a gondolat ihlette Keresztury-Albert Zsolt zeneszerző a mohácsi vész 500. évfordulójára szánt tárogatóra, énekhangra, szimfonikus zenekarra és kórusra komponált színpadi zeneművét. Az identitáskeresés kultikus útjára invitálja az közönséget, hogy a próza, a komolyzene, a népdalok és a tárogató éneklő hangjának összefonódásában avassa be az öt géniusz világába, és járja be lélekben történelmi hazánk varázslatos vidékeit Délvidéktől Erdélyig.
DÉL - Délibábos Délvidék
NYUGAT - Dunántúli Nap és Hold
ÉSZAK - Magyarbődi trilógia
- SZÜNET -
ERDÉLY - Kalotaszegi évszakok
KELET - Hétköznapok a Pusztában
Műsor:
Keresztury-Albert Zsolt: Penta Essentia (Zene az öt géniusz földjéről - a magyar lélek hangján)
A műsor-, időpont-, helyszín- és a szereplőváltoztatás jogát fenntartjuk, melynek függvényében a jegyár is változhat.
Ne maradjon le a Filharmónia eseményeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre az alábbi linken!
https://bit.ly/4bCB8I2 (új lapon)
Szereplők: Előadók:; Szent István Filharmonikusok; Vox Laurus Vegyeskar; Albert Anna Leona - ének; Gubinecz Ákos - ének; Bánföldi Szilárd - narrátor; Dobozy Ágoston - zongora; Erdő Zoltán - tárogató; vezényel: Safarek Krisztián
Miért ajánljuk?
- Frissítve: 2026. okt. 15. 15:38.
- A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.