Ugrás a tartalomra
Lépj át az éjszakába
ŐSÖK ÖSVÉNYÉN II. – Sámánmese / Schmidt Éva és Halmy György filmje – vetítés, előadás, beszélgetés
okt.162026
Google NaptárOutlook.comApple, Outlook vagy más naptár (.ics)

Egyszeri mentés. A későbbi változások nem frissülnek automatikusan.

okt. 16., pé. · 18:00Sambhala Tibet Központ

ŐSÖK ÖSVÉNYÉN II. – Sámánmese / Schmidt Éva és Halmy György filmje – vetítés, előadás, beszélgetés

Tisztelt Barátaink! Kedves Érdeklődők! Az október elején vetített első rész után folytatódik az "Ősök ösvényén" c. sorozatunk második és harmadik részének vetítése. Következő fejezeteket október 16-án és november 27-én (péntekenként) 18 órai kezdettel vetítjük szokott helyünkön, a Sambhalában. Medvekultusz–Medvetor–Medve. Érzés–Ének. Kapcsolódás az Arvisurához és leírójához, Paál Zoltán rovósámánhoz. A második részben folytatódik a Szibériában, hanti vidéken forgatott, három napig tartó Medvetor. A 33 évvel ezelőtt filmre vett rítus mögöttes szellemi szálai több felé vezetnek. Az első részben a Medve témához vezető utunkkal kapcsolatosan egy látót, Barasits Zsuzsát kérdeztük meg, valamint a keleti sámán kutatót, Ceybert Róbertet. Így a film nézői az ősi tudást magukban hordozók megszólaltatásával különböző szemszögből kapnak impulzusokat a "túlsó világról". Szándékunk az volt, hogy ne váljon egzotikus, a mindennapi életünktől különálló, megfoghatatlan világgá a tor és a Medve világa. A forgatás idején (1993) még Magyarországon kevéssé volt jellemző a "másik világban" otthonosan mozgó, és ezt vállaló emberek bemutatása. Ezen filmbeni megnyilvánulásaikkal, nem mindennapi gondolkodásmódjukkal a nézők, az érdeklődők számára példát mutatnak és lehetőséget teremtenek, hogy egyfajta beavatásként elfogadhassák magukra nézve a Medvével kapcsolatos hitvilág komoly hatását, akár esetleges irányító szerepét. Az első rész elején a különös képességgel rendelkező Barasits Zsuzsától érdeklődtünk arról, hogy vajon Mi vagy Ki segítette a film rendezőjét – a személyemet – a váratlan, különös szibériai meghíváshoz. Mert, hogy ismeretlenül a Hanti-Manysi Autonóm Körzet vezetői – a későbbi vendéglátóink – méltónak találták a rendezőt egy szakrális Medveünnep filmre vitelére. Ezzel nagy költségekbe verték magukat, hiszen a nyolc fős stáb majdnem minden forgatási költségét magukra vállalták – kb. 20 perces ismeretség után! Mint a mesében. A filmsorozat második részében részletek hangzanak el Páhy Emma néni, a karcsai falusi asszony Paál Zoltánról mondott életmeséjéből. A híres mesemondó az ősi mese nyelvén mutatja meg az Arvisura leírójának, rovósámánjának személyiségét, valamint az 1944-45-ben megtartott Medvetor Paál Zoltánra gyakorolt óriási hatását. S azt, hogy Paál Zoltánt mi tette elkötelezett ősi krónikássá, a történelem "igaz látójává", amely akkoriban egyre inkább meglepetést okozott a társadalom szélesebb rétegei számára is. Sok száz oldalas, két kötetes krónikáját – ami ebben az évben megújult és kibővített formában kiadásra került – Arvisurának, azaz "igazszólásnak" nevezte. Filmünkben az ő története, a Medveszertartás részletei, valamint Páhy Emma, dr. Lakatos Zoltán, Ceybert Róbert, dr. Süle Ferenc, illetve Somogyi István és társulatának, az Arvisura Színház egyes tagjainak közreműködése – reményeink szerint – segíti e témakört közelebb hozni. Bízunk abban, hogy sikerült egy olyan filmet készíteni, amely az eredeti ősi sámánvilág képzetét létrehozza vagy tán éppenséggel "feleleveníti" a mindenkori Nézőben, a befogadóban. Mindennek teljesüléséhez több összetevő, illetve egy sok mindenben nem megszokott dramaturgia, filmes szerkesztési mód is szükségeltetik! Ehhez a Medvetor hanti résztvevői a főisteneikhez mondott énekeikkel, imáikkal járulnak hozzá. Mindezek az imák, énekek a Nézőben erősítik, erősíthetik az ősiség érvényességét, tudatát. Dr. Süle Ferenc többek között a világunkat érintő, meghatározó folyamatokról, transzállapotról, énerősítő technikáról beszél a medvetoros beavatás kapcsán. Ugyanakkor beszél arról a szellemi éhségről is, ami folyamatosan keletkezik mai civilizációnkban. Schmidt Éva a világkorszakok fordulópontjának gondolatát emeli ki. Szerinte már erősen érződik, hogy a jelenlegi világunk társadalmi-gazdasági-politikai működése nem tartható fenn sokáig. Az "igazi" szertartások nyomán Ázsiában kutató sámántanítvány, Ceybert Róbert révüléses tapasztalatai, megnyilatkozásai egy másvilági megközelítést felmutató filmélménnyé teszik a sorozat ezen fejezetét. Az úgynevezett beavatottá válásnak részletei megjelennek Páhy Emma meséjében. Fontos még megemlíteni egy másik, a filmben látható révüléses szertartást, amely egy erdei helyszínen tartott próba felvételei. A Csodaszarvas mondájának színházi megfogalmazását hozzák elénk eredeti, erős szertartásos színházi élményt nyújtva a filmben. A témáról, e révüléses feldolgozás módjáról, színházi közegbe való beemeléséről Somogyi István rendező beszél, s aki a sámánkultúra ihlette művészetről és annak kiteljesedéséről a harmóniánk megteremtésének zálogaként nyilatkozik. Fontosnak tartja a szertartásos, révüléses művészetet. A következő, októberi 16-i alkalommal is a vetítés előtt Baranyai Rita Veronika Medvetor énekeket énekel, valamint Fürjes Kati dobol. Szeretettel várunk minden kedves és nyitott Érdeklődőt! Halmy György Nagymedve * * * A havi rendszerességű, vetítéssel, kötetlen beszélgetéssel egybekötött sorozat címe is: MEDVEKULTUSZ–MEDVETOR Az aktuális film címe: ŐSÖK ÖSVÉNYÉN – Sámánmese – lI. rész Előadó: Halmy György, a sorozat szerkesztője, a filmek rendezője Az est folyamán közreműködik: Baranyai Rita Veronika énekes, Fürjes Kati dobos Vetítési időpontok a Sambhalában: I. rész – 2026. október 2. péntek 18h II. rész – 2026. október 16. péntek 18h III. rész – 2026. november 27. péntek 18h Az adomány ajánlott összege: 2.500 Ft (A létszám limitált.) Helyszín: Sambhala Tibet Központ, Budapest I. ker., Attila u. 123. (11-es kapucsengő) Időpont: 2026. október 16. (péntek) 18:00–21:30 Kérjük, hogy itt, az eseményoldalon jelezd részvételi szándékodat! A megosztásokat előre is nagyon köszönjük! 🙏 Az UTAZÁS A TÚLSÓ VILÁGBA SCHMIDT ÉVA NYOMÁN c. könyv újra kapható, valamint a MEDVEKULTUSZ c. kötet (Schmidt Éva Könyvtár 5.) is a helyszínen megvásárolható! * * * a képen jobbra: Schmidt Éva kelet- és sámánkutató, nyelvész; középen: egy Medveünnep részlete, az oltár és többek között a Medve "gazdája"

Miért ajánljuk?
  • Frissítve: 2026. okt. 15. 17:29.
  • A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.

Frissítve: 2026. okt. 15. 17:29

Teljesülnek a kívánságod feltételei?

Rövid ellenőrzési jegyzet. Ha később változik az esemény vagy a kívánság, újra kérjük a megerősítést.