Ugrás a tartalomra
Lépj át az éjszakába
Olvadás
okt.162026
Google NaptárOutlook.comApple, Outlook vagy más naptár (.ics)

Egyszeri mentés. A későbbi változások nem frissülnek automatikusan.

okt. 16., pé. · 20:30Nagyterem / Nemzeti Táncszínház

Olvadás

Kiss Tibor Noé Olvadás című regénye 2019 tavaszán játszódik egy Baranya megyei faluban, ahol a korábban szociális munkásként dolgozó harmincas nő egykori életét hátrahagyva új életet kezd kultúrantropológus férjével. Kapcsolatukat azonban két esemény is összezavarja: a férfi Szibériába megy, hogy a hantikat kutassa, de ott váratlan helyzet fogadja, felesége pedig egy halálesettel szembesül, amelynek maga próbál a végére járni. A regény megírásakor minden korábbinál fontosabb szerepet játszott a zeneiség. A szerző zeneműként tekintett az Olvadásra, és eredetileg egy playlistet is tervezett összeállítani hozzá, ehelyett végül számára izgalmas zenészeket kért fel, hogy olvassák el a szöveget, és abból inspirálódva alkossanak. A végeredmény egy tizenhárom számból álló album lett. A projektből soha nem látott irodalmi-zenei műsor kerekedik a Margó Irodalmi Fesztiválon: zajzene, orgonadarab, posztpunk, diszkó és felolvasások váltják egymást sok-sok improvizációval. Közreműködnek: Kiss Tibor Noé, illetve Balázs Eszter, Balogh Máté, Bécsy Bence, Berkecz Balázs (Persona Non Grata), Horváth Márton Levente, Jónás Vera, Pátkai Rozina (RZNA), Pándi Balázs, Orcsik Roland és a Káltes Ekwa. Balogh Máté: Jolata Előadják: Joó Szabolcs, Bíró Gergely, Szilágyi Péter, Veress Miklós és a szerző, ütőhangszereken. JEGYEK https://tinyurl.com/jpyy9cea (új lapon) ----------------------------------------- Őszi Margó Irodalmi Fesztivál A legfrissebb könyvek itthonról és külföldről, beszélgetések és dedikálás a szerzőkkel, esti zenei-irodalmi műsorok, a legjobb első prózakötet – erre mind számíthatsz az Őszi Margón a Liszt Ünnep keretében október 15. és 18. között a Millenárison, a Nemzeti Táncszínházban. PROGRAMOK https://www.margofeszt.hu/hu/fesztival/programok (új lapon) KÖNYVBEMUTATÓK Az Őszi Margón mutatja be új kötetét többek között: Babiczky Tibor, Boglutz Alexandra, Bolla Ágnes, Bödőcs Tibor, Forgách András, Földényi F. László, Háy János, Horváth András Dezső, Inkei Bence, Karafiáth Orsolya, Kiss Judit Ágnes, Kocsis Szilvia, Lugosi Viktória, Maros András, Masri Mona Aicha, Megyeri Zsuzsanna, Miklya Luzsányi Mónika, Mohácsi Balázs, Morcsányi Elza, Moskát Anita, Németh Róbert, Petánszki Rebeka és Szinvai Dániel, Rakovszky Zsuzsa, Regős Mátyás, Rubin Eszter, Sepsi László, Szabados Attila, Szabó Borbála, Szepesi Kornél, Szirmai Panni, Szöllősi Mátyás, Tisza Kata, Tóth Kinga, Ughy Szabina, Ungváry Rudolf, Vida Gábor, Vigh Bori, Weber Kristóf és Závada Pál. A fesztiválon ezúttal is bejárjuk a világot a könyveken keresztül, itt lesz, mások mellett Beatriz Serrano, Bernardo Atxaga, Daniel Gustafsson, Einar Lövdahl, Ezio Gavazzeni, Mart Kivastik, Steinunn Sigurðardóttir és Ragnar Ólafsson is. A könyvbemutatókra a belépés ingyenes, helyeket érkezési sorrendben tudunk biztosítani. A bemutatók után a szerzők dedikálnak. ESTI PROGRAMOK Az esti, zenei-irodalmi programokra jegyváltás szükséges: október 15. 20:30 - Mordái: https://tinyurl.com/u4sv37zv (új lapon) október 16. 20:30 - Olvadás: https://tinyurl.com/jpyy9cea (új lapon) október 17. 20:30 - 15 év a margón: https://tinyurl.com/2f4spjb6 (új lapon) MARGÓ-DÍJ A fesztivál első napján tizenkettedik alkalommal adjuk át a legjobb első prózakötet szerzőjének járó Margó-díjat és az Erste támogatásának köszönhetően egy döntős Margó x Erste HIGGY MAGADBAN különdíjban részesül. KÖNYVVÁSÁRLÁS Az Őszi Margón meg is vásárolhatóak a bemutatott és más toplistás kötetek is a Bookline standjánál az első emeleten. Hangolódj a fesztiválra a Könyves Magazinnal - kritikák, interjúk, beleolvasók minden, ami Margó és azon túl: www.konyvesmagazin.hu Iratkozz fel a Margó hírlevelére, hogy az elsők között értesülj a friss információkról. https://www.margofeszt.hu/hu/hirlevel (új lapon) A Program a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében a Müpa szervezésében valósul meg. A programok a Bookline, a Volvo és a Libri Talent támogatásával valósulnak meg. Az esemény médiapartnere a Könyves Magazin. A programváltozás jogát fenntartjuk! További információ: margofeszt.hu facebook.com/margofeszt instagram.com/margoirodalmifesztival

Jegyárak

körülbelül 3 100 Ft

Egy jegytípus ára; kategóriától függően eltérhet.

Jegy.hu · olvasva okt. 16. · Az ár változhat.

Miért ajánljuk?
  • Frissítve: 2026. okt. 16. 00:25.
  • A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.

Frissítve: 2026. okt. 16. 00:25

Teljesülnek a kívánságod feltételei?

Rövid ellenőrzési jegyzet. Ha később változik az esemény vagy a kívánság, újra kérjük a megerősítést.