Ugrás a tartalomra
Lépj át az éjszakába
Okulusz Könyvklub – Hanya Yanagihara: Egy kis élet
okt.162026
Google NaptárOutlook.comApple, Outlook vagy más naptár (.ics)

Egyszeri mentés. A későbbi változások nem frissülnek automatikusan.

okt. 16., pé. · 15:00Kamaraterem / Nemzeti Táncszínház

Okulusz Könyvklub – Hanya Yanagihara: Egy kis élet

A kibeszélőt vezeti: Szabó Eszter BETELT Légy része az Okulusz könyvklub első budapesti találkozójának. Az Egy kis élet az elmúlt évek egyik legmegosztóbb regénye, még a szakmai körökben is. Míg egyesek úgy tartják, hogy a szerző korunk egyik legnagyobb mesélője, mások szerint a regény csupán tömeghisztéria és traumaturizmus alapokon vált ennyire ismertté. Ennek nyomán tehát a kibeszélő első felében szó lesz irodalmi trendekről, szépirodalomról és kevésbé szép irodalomról, ugyanakkor arról is, hogy miért és hogyan olvasunk traumáról a könyvekben. Talán majd azt is megpróbáljuk körbeírni, hogy milyen is a jól megírt könyv, milyenek a minőségi hangok a regények sorai között. A találkozó második felében ugyanakkor a könyvben feldobott témák lesznek terítéken, és azok mentén próbáljuk felfejteni a történetet. Fontos! Ez NEM egy irodalomterápiás alkalom lesz, így tehát semmiképpen sem lélektani oldalról szeretnénk kivesézni az olvasásélményeket. Maximális létszám: 20 fő BETELT Az Okulusz könyvklub programja. ----------------------------------------- Őszi Margó Irodalmi Fesztivál A legfrissebb könyvek itthonról és külföldről, beszélgetések és dedikálás a szerzőkkel, esti zenei-irodalmi műsorok, a legjobb első prózakötet – erre mind számíthatsz az Őszi Margón a Liszt Ünnep keretében október 15. és 18. között a Millenárison, a Nemzeti Táncszínházban. PROGRAMOK https://www.margofeszt.hu/hu/fesztival/programok (új lapon) KÖNYVBEMUTATÓK Az Őszi Margón mutatja be új kötetét többek között: Babiczky Tibor, Boglutz Alexandra, Bolla Ágnes, Bödőcs Tibor, Forgách András, Földényi F. László, Háy János, Horváth András Dezső, Inkei Bence, Karafiáth Orsolya, Kiss Judit Ágnes, Kocsis Szilvia, Lugosi Viktória, Maros András, Masri Mona Aicha, Megyeri Zsuzsanna, Miklya Luzsányi Mónika, Mohácsi Balázs, Morcsányi Elza, Moskát Anita, Németh Róbert, Petánszki Rebeka és Szinvai Dániel, Rakovszky Zsuzsa, Regős Mátyás, Rubin Eszter, Sepsi László, Szabados Attila, Szabó Borbála, Szepesi Kornél, Szirmai Panni, Szöllősi Mátyás, Tisza Kata, Tóth Kinga, Ughy Szabina, Ungváry Rudolf, Vida Gábor, Vigh Bori, Weber Kristóf és Závada Pál. A fesztiválon ezúttal is bejárjuk a világot a könyveken keresztül, itt lesz, mások mellett Beatriz Serrano, Bernardo Atxaga, Daniel Gustafsson, Einar Lövdahl, Ezio Gavazzeni, Mart Kivastik, Steinunn Sigurðardóttir és Ragnar Ólafsson is. A könyvbemutatókra a belépés ingyenes, helyeket érkezési sorrendben tudunk biztosítani. A bemutatók után a szerzők dedikálnak. ESTI PROGRAMOK Az esti, zenei-irodalmi programokra jegyváltás szükséges: október 15. 20:30 - Mordái: https://tinyurl.com/u4sv37zv (új lapon) október 16. 20:30 - Olvadás: https://tinyurl.com/jpyy9cea (új lapon) október 17. 20:30 - 15 év a margón: https://tinyurl.com/2f4spjb6 (új lapon) MARGÓ-DÍJ A fesztivál első napján tizenkettedik alkalommal adjuk át a legjobb első prózakötet szerzőjének járó Margó-díjat és az Erste támogatásának köszönhetően egy döntős Margó x Erste HIGGY MAGADBAN különdíjban részesül. KÖNYVVÁSÁRLÁS Az Őszi Margón meg is vásárolhatóak a bemutatott és más toplistás kötetek is a Bookline standjánál az első emeleten. Hangolódj a fesztiválra a Könyves Magazinnal - kritikák, interjúk, beleolvasók minden, ami Margó és azon túl: www.konyvesmagazin.hu Iratkozz fel a Margó hírlevelére, hogy az elsők között értesülj a friss információkról. https://www.margofeszt.hu/hu/hirlevel (új lapon) A Program a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében a Müpa szervezésében valósul meg. A programok a Bookline, a Volvo és a Libri Talent támogatásával valósulnak meg. Az esemény médiapartnere a Könyves Magazin. A programváltozás jogát fenntartjuk! További információ: margofeszt.hu facebook.com/margofeszt instagram.com/margoirodalmifesztival

Miért ajánljuk?
  • Frissítve: 2026. okt. 16. 06:26.
  • A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.

Frissítve: 2026. okt. 16. 06:26

Teljesülnek a kívánságod feltételei?

Rövid ellenőrzési jegyzet. Ha később változik az esemény vagy a kívánság, újra kérjük a megerősítést.