Ugrás a tartalomra
Lépj át az éjszakába
Nirvana '89 by Evermind
nov.202026
Google NaptárOutlook.comApple, Outlook vagy más naptár (.ics)

Egyszeri mentés. A későbbi változások nem frissülnek automatikusan.

nov. 20., pé. · 19:00Muzikum

Nirvana '89 by Evermind

A Nirvana a Bleach c. bemutatkozó albuma megjelenését követően 1989 őszén elindult első Európa-turnéjára. Az akkor még a hazájában is teljesen ismeretlen zenekar november 21-én, egy keddi napon érkezett meg a rendszerváltás lázában égő Magyarországra. A Petőfi Csarnokban adott koncertjüket azóta is legendák övezik. Az utókornak mindössze néhány fénykép és homályos emlék maradt fent erről a grunge-történelmi eseményről, még csak az elhangzott dalok listája sem lelhető fel. A visszaemlékezések szerint a koncert rövid és erőtlen volt, a csekély létszámú közönség végig gerjedő hangszereket hallhatott, és ideges zenészeket láthatott a színpadon. Ezzel szemben Kurt Cobain, Krist Novoselic és Chad Channing egy nappal korábban Ausztriában, Linz Kapu nevű klubjában egy igazán erőteljes és zúzós koncertet adott a sógoroknak, amelyet egy teljes egészében rögzítettek VHS-re! Az osztrák közönség ezen az estén nem csak a Nirvana korai, ellentmondást nem tűrő nyers előadásmódjával és súlyos riffjeivel ismerkedhetett meg, hanem a később a zenekart világsztár státuszba emelő Nevermind egyes dalainak kezdetleges változatait is hallhatta! Készüljetek egy igazi időutazásra, ugyanis a debreceni Evermind 2026. november 20-án ezt a koncertet hozza el nektek teljes egészében a Muzikum Klub & Bisztró színpadára!

General admission Elfogyott, okt. 14-i adat szerint
3 990 Ft
General admission
4 990 Ft

Tixa · olvasva okt. 14. · Az ár változhat.

Miért ajánljuk?
  • Frissítve: 2026. okt. 16. 02:14.
  • A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.

Frissítve: 2026. okt. 16. 02:14

Teljesülnek a kívánságod feltételei?

Rövid ellenőrzési jegyzet. Ha később változik az esemény vagy a kívánság, újra kérjük a megerősítést.