Nemzeti Filharmonikus Zenekar
HAYDN, MOZART – CARTELLIERI!
A 2026–2027-es évad méltó nyitányaként a Nemzeti Filharmonikus Zenekar lép színpadra Vashegyi György vezényletével, bécsi klasszikus szerzők műveiből összeállított műsorral, amely igényes zenei élményt kínál a keszthelyi közönségnek. A műsort Mozart megunhatatlan zenéje nyitja, de ezúttal egy ritkábban játszott szimfónia, a 338-as jegyzékszámú C-dúr alkotás hangzik el az életműből. Ezt egy nagy párizsi sláger, az ugyancsak C-dúr fuvolára és hárfára írt kettősverseny követi, amelyet Mozart párizsi tartózkodása során egy apa és lánya megrendelésére írt, és a concerto mindkét hangszer irodalmának meghatározó darabja lett. A szünet után a fényes C-dúrból a viharos c-mollba fordul a koncert alaphangulata, és Mozart után Haydn zenéje szól. Bár Haydnt jellemzően humoros és kedélyes szerzőnek ismerjük, az 52-es c-moll szimfónia meggyőz arról, hogy nagyon komoly drámaérzékkel is rendelkezett. Zárásként pedig egy ismeretlen Beethoven-kortárs, Antonio Casimir Cartellieri Esz-dúr szimfóniája hangzik el. Cartellieri munkássága részben szintén Bécshez kötődik, a kortársak kifejezetten nagyra tartották, de munkássága szinte teljesen feledésbe merült, egészen az ezredfordulóig. Egy olasz és egy litván–német operaénekes Lengyelországban született gyermeke volt, számos operát, szimfóniát, zenekari és vokális művet hagyott hátra.
Műsor:
Wolfgang Amadeus Mozart: C-dúr szimfónia, K. 338 No. 34
Wolfgang Amadeus Mozart: C-dúr fuvola-hárfaverseny, K.299
Joseph Haydn: c-moll szimfónia, Hob. I/52
Antonia Casimir Cartellieri: Esz-dúr szimfónia, No. 4
A műsor-, időpont-, helyszín- és a szereplőváltoztatás jogát fenntartjuk, melynek függvényében a jegyár is változhat.
Ne maradjon le a Filharmónia eseményeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre az alábbi linken!
https://bit.ly/4bCB8I2 (új lapon)
Szereplők: Előadók:; Nemzeti Filharmonikus Zenekar; Szabó Anita - fuvola; Sipkay Deborah - hárfa; vezényel: Vashegyi György
Jegyárak
~körülbelül 8 900 Ft
Egy jegytípus ára; kategóriától függően eltérhet.
Miért ajánljuk?
- Frissítve: 2026. okt. 15. 22:33.
- A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.