Mozizz és alkoss! CINEMIRA HALLOWEEN
Nemzetközi Gyerek és Ifjúsági Filmfesztivál a Halloweeen jegyében
Egy nap, amikor a Cinemira is szörnyen jó hely lesz! Október 31-én különleges Halloween-nappal várunk, ahol az interaktív filmes programok is a borzongás, a jelmezek és a filmes varázslatok körül forognak.
Ízelítő a programból
A Jelmez kuckóban filmes és halloweeni jelmezekbe bújhatsz, és ha igazán beleélnéd magad a szerepbe, még egy hozzá illő filmes sminket is kérhetsz.
A kiemelt programok között halloweeni kaszkadőrshow: profi kaszkadőrök mutatják meg, hogyan lesz egy filmes jelenetből félelmetes, látványos és persze biztonságosan előadott akció – ezúttal egy kis Halloween-i csavarral.
Reflektorfényben a filmek négylábú és szárnyas sztárjai! A filmes állatréner show-ban közelről is megismerheted a filmek állati szereplőit, és kulisszatitkokat tudhatsz meg arról, hogyan dolgoznak együtt a filmesek és állati „színészeik”.
A vásznon pedig érkezik a Monster Mia – A szörnysuli: Mia egy titokzatos iskolába kerül, ahol hamar kiderül, hogy az osztálytársai valódi szörnyek – és ő az egyetlen ember közöttük. Vajon sikerül beilleszkednie, miközben egy sötét terv is készül a háttérben?
És ha mindig is érdekelt, hogyan születnek a filmek félelmetes arcai, itt a helyed: Smink- és maszkmester beszélgetés, majd filmes smink workshop, ahol te is kipróbálhatod, milyen egy filmes szörny, rém vagy más különleges karakter megalkotása.
Jelmez, smink, kaszkadőrök, filmes állatok és szörnyek – Halloweenkor a Cinemirán tényleg életre kel a film!
Ne maradjatok le erről a borzasztó jó napról – váltsatok napijegyet, és találkozzunk a Cinemirán!
JEGY INFORMÁCIÓ:
Napijegy: https://in-time.hu/e/cinemira-napi-jegy-26 (új lapon)
Workshop-jegy: https://in-time.hu/e/cinemira-workshop-jegyek-2026 (új lapon)
A Cinemirára váltott napi jegy, lehetőséget biztosít minden aznapi programon való részvételre, kivétel ez alól a workshop programok, amelyekre a bérleten kívül külön workshop jegyet kell váltani.
Az előre váltott bérleteket a Marczibányi Téri Művelődési Központ földszinti aulájában a bejáratnál lévő Cínemira regisztrációs pultnál tudják átvenni a befizetést igazoló QR kód, vagy email felmutatásával.
Október 24-i programok
Október 25-i programok
Miért ajánljuk?
- Frissítve: 2026. okt. 15. 20:22.
- A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.