Ugrás a tartalomra
Lépj át az éjszakába
Mi vagyunk a GRUND
dec.042026
Google NaptárOutlook.comApple, Outlook vagy más naptár (.ics)

Egyszeri mentés. A későbbi változások nem frissülnek automatikusan.

dec. 4., pé. · 20:00MVM Dome

Mi vagyunk a GRUND

A mára kultikussá vált Vígszínházi A Pál utcai fiúk musical idén ünnepli bemutatójának tizedik évfordulóját. Sok víz lefolyt azóta a Dunán, de az eredeti szereposztás és az alkotók most újra összeállnak, hogy egy különleges jótékonysági koncert keretében ismét megszólaltassák a darab legkedvesebb dalait. Az esten Dés László és az általa összeállított zenekar kíséri a fellépőket. Vendégként színpadra lép A GRUND - vígszínházi fiúzenekar –, valamint az eredeti szereposztás tagjai, többek között Wunderlich József, Vecsei H. Miklós, Józan László, Ember Márk és Fesztbaum Béla. Az est profitját jótékony célra ajánljuk fel: ez teremti meg az alapját a most induló A Pál utcai fiúk-díjnak, amelyet ezentúl minden évben olyan fiatalokból álló önszerveződő közösségek kapnak majd, amelyek példát mutatnak összetartásból, bátorságból és közösségépítésből. Nagy szeretettel várunk benneteket, hogy együtt ünnepeljük a tízéves évfordulót, az eredeti csapat újbóli találkozását, és mindazt, amit a Grund jelent számunkra. Éljen a Grund! 2026. december 4-én az MVM DOME-ban a Mi vagyunk a Grund! című jótékonysági koncerten elsőként a Pál utcai fiúk színészeiből alakult Grund vígszínházi fiúzenekar játszik, majd az eredeti szereposztás előadásában a musical dalai hangzanak el, valamint a regény részletei táncosokkal és meglepetésvendégekkel. Az est vizualitását Reich Károly életműve alapján álmodjuk meg.

Miért ajánljuk?
  • Frissítve: 2026. okt. 16. 15:35.
  • A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.

Frissítve: 2026. okt. 16. 15:35

Teljesülnek a kívánságod feltételei?

Rövid ellenőrzési jegyzet. Ha később változik az esemény vagy a kívánság, újra kérjük a megerősítést.