MEHR LICHT! | A LICHT és a TÁP Színház előadása
@
BEMUTATÓ
A LICHT és a TÁP Színház előadása. A Gólem Színház, a TÁP Színház és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt támogatásával készült.
Rotterdami Erasmus 515 évvel ezelőtt írta szatirikus filozófiai művét, A Balgaság dicséretét, melyben az akkori kor problémáira a Balgaság képében reagált: a mindent átölelő tekintélyelvű működésre, a szenvedélybetegségekre, a világ nagy eseményei mögött megbúvó, mindent átölelő butaságra, az emberi irigységre és rosszmájúságra, a szakralitás és a vallás visszásságaira. Szerencsére, ma már ezeket a témákat meghaladtuk, és csak a mindenen
átívelő Bölcsesség maradt nekünk, végleg magunk mögött hagytuk a Balgaságot. Még jó, hogy így van, különben ez a szöveg ma már nem lenne érthető és érvényes… De az is lehet, hogy mégis. S ki is tudna erről hitelesebben beszélni, mint egy világosító, aki fényt gyújt – nemcsak a színpadon, de a fejünkben is. Legalábbis ez a szándék. Hogy ez a kísérlet sikeres lesz-e: ezt már a hallgatóság dolga eldönteni.
Játssza: Hencz András
Rendező: Nyáry Pál
Író, dramaturg: Csernai Mihály
Látványtervező: Molnár Anna
Produkciós asszisztens: Siflis Anna
Előadásfotók: Cseke Tamás
Google Naptár
iCalendar
Outlook 365
Outlook Live
Részletek
Dátum:
Időpont:
Miért ajánljuk?
- Frissítve: 2026. okt. 16. 01:26.
- A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.
További időpontok 1
Mindegyik dátum külön alkalom. A „Most nem” csak a mellette szereplő időpontot rejti el.