Lumen Christi Gospel Kórus – – Jesus Is My Help lemezbemutató koncert
A Lumen Christi Gospel Kórus 1998 óta képviseli Magyarországon a “fekete gospel” és spirituálé hagyományát. Műsorukban tradicionális afro-amerikai spirituálék átiratai, klasszikus és kortárs gospelművek, valamint a műfaj ismert és díjazott dalai egyaránt helyet kapnak. Az évek során kialakult saját előadásmódjukban a hagyományos gospel hangzás a mai kóruszenével és a közösségi éneklés erejével találkozik.
A több mint 25 éves történetük során számos hazai és nemzetközi koncerten, valamint rangos kórusversenyen szerepeltek. 2015-ben a magdeburgi Európai Kórusversenyen, 2017-ben és 2019-ben a Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen, 2021-ben a belgiumi Kórus Olimpián, 2023-ban a svédországi European Choir Games versenyén, 2025-ben pedig ismét Budapesten, majd a dániai Aarhusban megrendezett nemzetközi versenyen értek el arany- és ezüstérmes eredményeket.
2019 júniusában New Yorkban, a Carnegie Hallban is felléptek, ahol egy nemzetközi kórus tagjaként Robert Ray Gospel Miséjének 40. évfordulós előadásában vettek részt. A hat tételes mű azóta is fontos része a Lumen Christi művészeti munkájának: 2024-ben, a New York-i fellépés ötödik évfordulóján ismét több alkalommal előadták, liturgikus keretek között és önálló koncerten is.
Az elmúlt évtizedekben hat CD-t jelentettek meg: My Lord (2002), I believe (2004), Amen (2006), Joy (2011), Hold On (2018) és God is Good (2023). A 2023-as jubileumi évben, fennállásuk 25. évfordulóján a God is Good című albumot a MOM Kulturális Központban mutatták be.
2026-ban elkészült hetedik lemezük, a Jesus Is My Help. Az új album hivatalos bemutatójára 2026. december 16-án kerül sor a MOM Kulturális Központ Színháztermében. A koncerten az új dalok mellett a korábbi évek meghatározó művei is elhangzanak.
Időtartam: 90 perc Szünet: Nincs
Miért ajánljuk?
- Frissítve: 2026. okt. 16. 15:21.
- A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.