Ugrás a tartalomra
Lépj át az éjszakába
Lánybúcsú / musical
dec.112026
Google NaptárOutlook.comApple, Outlook vagy más naptár (.ics)

Egyszeri mentés. A későbbi változások nem frissülnek automatikusan.

dec. 11., pé. · 19:00Liliom produkció – DOMBÓVÁR / Tinódi Ház

Lánybúcsú / musical

Lánybúcsú musical A Liliom Produkció új musical bemutatója nem meglepő módon négy negyvenes gyerekkori barátnő (Alíz, Bella, Petra és Laura) viszontagságairól szól, akik egy Balaton-felvidéki villában töltik ,,lánybúcsújukat”. Az összejövetel persze nem megy olyan simán, mint ahogy azt eltervezték, hiszen a nyaralótulajdonos színésznő mama és Erzsike, a – szinte családtag házvezetőnő – minderről semmit nem tud. A villában sorra megjelennek a nem várt vendégek, a vendégek vendégei, még olyanok is, akikre senki nem számított vagy akire mások régóta várnak. Előkerül a pezsgő és egyéb innivalók így nemcsak a vendégek de a bonyodalmak is egyre szaporodnak, a csontvázak pedig csak úgy potyognak a szekrényből. Ráadásul Laura sütije kifejezetten nehezíti a helyzetet… A négy nő – Erzsikével megspékelve – nagy erőkkel próbálják kibogozni a félreértéseket – kevés sikerrel – ám szerencséjükre megérkezik András… A Liliom Produkció jóvoltából a nézők újra egy remek szórakoztató női darabot láthatnak a színpadon, amelyben most a férfi simítja el a bonyodalmakat. Természetesen mindez nem lenne annyira ütős a süti, Bódi László, Cipő és a Republic együttes dalai nélkül. A musicalben olyan slágerek csendülnek fel sok más népszerű dal mellett mint a Repül a bálna, Szállj el kismadár vagy a Neked könnyű lehet Szereposztás: NÓRA: Sztárek Andrea ERZSIKE: Bede-Fazekas Anna PETRA: Fekete Linda ALÍZ: Gyebnár Csekka BELLA: Kokas Piroska LAURA: Haumann Petra ANDRÁS: Pusztaszeri Kornél Alkotók: Zene: Bódi Làszló Cipő és a Republic A Liliom produkció ötletéből írta: Sztárek Andrea Dramaturg: Barbinek Paula Koreográfus: Bakó Gábor Jelmez: Ungár Anikó Díszlet: Szvatek Péter Hangszerelés: Maráth Viktor Hang: Csomor György Fény: Váradi András “Szőke” Korrepetítor: Fehér Adrienn Rendezte: Tallós Rita Producer: Timár Krisztina Forgalmazó: New Season Produkciós Iroda

Jegyárak

körülbelül 8 200 Ft

Egy jegytípus ára; kategóriától függően eltérhet.

Jegy.hu · olvasva okt. 13. · Az ár változhat.

Miért ajánljuk?
  • Frissítve: 2026. okt. 13. 00:05.
  • A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.

Frissítve: 2026. okt. 13. 00:05

Teljesülnek a kívánságod feltételei?

Rövid ellenőrzési jegyzet. Ha később változik az esemény vagy a kívánság, újra kérjük a megerősítést.