Kiss Kató előadása Budapesten különleges vendéggel
Kiss Kató előadása Budapesten – különleges vendéggel Nagy örömmel értesítünk benneteket, hogy Kiss Kató ősszel Budapestre érkezik egy különleges, inspiráló esttel! Az este különlegessége, hogy Kató meghívott vendége Kovács Lajos boncmester , aki közel három évtizede dolgozik a patológia területén. Munkája során több ezer boncolásban vett részt, és országosan ismertté vált azzal, hogy közérthetően, őszintén és tabuk nélkül beszél az élet, a halál, valamint az emberi test működésének kérdéseiről. Előadásai sokakat gondolkodásra késztetnek, miközben az élet értékére és megbecsülésére is ráirányítják a figyelmet. Fontos kiemelni , hogy ez a különleges vendégszereplés nem változtatja meg Kiss Kató előadásának megszokott menetét . Az est középpontjában továbbra is Kató áll, a vendégelőadó pedig egy rövid, különleges beszélgetéssel teszi még emlékezetesebbé az eseményt. Kérdések és válaszok Az előadás során lehetőség nyílik kérdéseket írni, amelyek közül sorsolás útján kerülnek kiválasztásra azok, amelyekre Kató a rendezvényen személyesen válaszol. Kezdés: 18:00 A gördülékeny beléptetés érdekében kérjük, hogy lehetőség szerint 17:30 előtt érkezzetek meg a helyszínre. A helyek elfoglalása érkezési sorrendben történik, ezért érdemes időben érkezni. Ezen az estén egy különleges utazásra hívunk Benneteket, ahol bepillantást nyerhettek a lélek mélységeibe, a megérzések világába, és olyan történetekbe, amelyek sokak számára reményt, útmutatást és megerősítést adhatnak. VIP jegy lehetőség A rendezvényre korlátozott számban VIP jegyek is elérhetők. A VIP jegy az alábbi előnyöket biztosítja: Elsőbbségi beléptetés a rendezvény helyszínére. Helyfoglalási lehetőség az első két sorban. Fontos tudnivaló, hogy a VIP helyek nem névre szólóak és nem helyre szóló jegyek. Az első két sorban történő helyfoglalás a VIP vendégek között is érkezési sorrendben történik. Külön öröm számunkra, hogy Kiss Kató minden VIP jegyet vásárló vendég számára egy különleges ajándékkal készül, amellyel szeretné megköszönni a megtisztelő bizalmat és a kiemelt támogatást. A VIP jegyek száma korlátozott, ezért érdemes időben biztosítani a helyet. Fontos információk a részvétellel kapcsolatban A rendezvény 18 éven felüliek számára látogatható. 15–18 év közötti résztvevők kizárólag szülői hozzájárulással vehetnek részt. Várandós kismamák számára a részvétel a várandósság 30. hetéig javasolt. Rendezvényrend és viselkedési szabályok A szervezők és az előadó fenntartják a jogot a beszélgetés, illetve a részvétel megtagadására azon személyek esetében, akik sértő, fenyegető, zaklató vagy jogszabályba ütköző magatartást tanúsítanak. Ilyen esetben a rendezvény zavartalan lebonyolítása érdekében a résztvevő a helyszín elhagyására kötelezhető. Felvételkészítés és sajtómegjelenés A rendezvény nem sajtónyilvános. A rendezvényen elhangzottakról, illetve az előadásról kép-, hang- vagy videófelvétel készítése, valamint azok közzététele a szervezők előzetes írásbeli engedélye nélkül nem megengedett. A rendezvényen a szervezők promóciós és marketing célból kép-, hang- és videófelvételeket készíthetnek. A jegy megvásárlásával a résztvevő tudomásul veszi, hogy a felvételeken szerepelhet, és azok a szervezők online és offline kommunikációs felületein felhasználásra kerülhetnek. Szeretettel várunk minden érdeklődőt egy különleges, tartalmas és felejthetetlen estére! A szervezők fenntartják a program időpontjának és menetének módosítási jogát.
- General admission
- 14 900 Ft
- VIP Első Sor Jegy Elfogyott, okt. 15-i adat szerint
- 17 900 Ft
Miért ajánljuk?
- Frissítve: 2026. okt. 16. 11:14.
- A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.