„Lábjegyzet egy jövőbeli történelemkönyvből” két részben
Vizi és Ecsédi találkozott. És itt kezdődött minden. Az ő történetüket írta meg Bereményi Géza és adta elő Cseh Tamás két részletben, két Magyarországon: 1979-ben (Frontátvonulás) valamint 1992-ben (Nyugati pályaudvar). A történetet egybe olvasztotta, és most új köntösbe bújtatva adja elő három fiatal színész: Orosz Ákos, Tóth András és Zoltán Áron. A koncertszínházi előadás teljes mértékben az alkotók műhelymunkája, a szerző dramaturgiai segítsége mellett.
Hogyan boldogul Vizi és Ecsédi ’79-ben, és ’89-ben Magyarországon, milyen akadályokkal kell megküzdeniük, milyen választ kapnak, vagy adnak arra a kérdésre, ami a legfontosabb: Ki vagyok? Hol vagyok? És amit még ők sem mertek megkérdezni: „Mivégre vagyok?”.
Az előadás Bereményi Géza és Cseh Tamás Frontátvonulás, Nyugati pályaudvar valamint Bereményi – Cseh –Másik János Levél a nővéremnek 2. albumairól tartalmaz dalokat valamint egyes részekhet Zoltán Áron írt plusz zenéket a műhelymunka során.
Az előadás a szereplők műhelymunkájának eredménye.
Az előadás időtartama 2 óra 25 perc, egy szünettel.
Szereplők: Szereplők:; Előadják: Orosz Ákos, Tóth András m.v., Zoltán Áron; Zenészek: Kovács Márk (szaxofon), Laczi Sándor (cselló), Kovács Gábor (cselló); Alkotók:; Dramaturg: Zoltán Áron, Tóth András; Zene: Cseh Tamás, Másik János, Zoltán Áron, Tóth András, Orosz Ákos; Ügyelő: Röthler Balázs, Terjék Attila, Wiesmeyer Erik; Rendezőasszisztens: Molnár Kata
Szerző: Bereményi Géza
Jegyárak
~körülbelül 5 300 Ft
Egy jegytípus ára; kategóriától függően eltérhet.
Miért ajánljuk?
- Frissítve: 2026. okt. 16. 06:19.
- A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.
További időpontok 1
Mindegyik dátum külön alkalom. A „Most nem” csak a mellette szereplő időpontot rejti el.