Kákics: Nagyapám betleheme
Hagyományőrző betlehemes koncert
A Kákics zenekar ebben a hagyományőrző adventi műsorában igyekszik megmutatni itt a fővárosban is, hogyan zajlott annak idején faluhelyen a betlehemezés. Ennek érdekében egy történet fonalára fűzték fel a magyarság különböző vidékeinek betlehemes és pásztorjátékainak az énekeit.
A mesélő – felidézve gyermekkorát – megemlékszik arról a decemberi napról, amikor nagyapja egy poros, fából készült bábtáncoltatós betlehemet hozott le a padlásról. Miután letisztogatta, ölébe vette unokáját, és a kályhában ropogó tűz mellett mesélni kezdett. Szavai nyomán a kisfiú számára megelevenedik a régmúlt idők karácsonyi szokásának emléke, ahogy hozzák a subás, szűrös pásztorok a csilingelő betlehemet.
Ebbe a történetbe ágyazódnak a dalok, amelyeknek egy székesfehérvári bölcsőcske játék alkotja gerincét. Kíséretül olyan hangszereket választottak, amelyek igen népszerűek voltak a paraszti zenében, többek között a bőrduda, a moldvai koboz, a különböző furulyák, és a tekerőlant, melyekkel érzékeltetjük a különböző vidékek hangzásait. Ez a nagyszerű karácsonyi zenés köszöntő pedig – remélhetőleg egy közös – énekléssel zárul majd.
Miért ajánljuk?
- Frissítve: 2026. okt. 16. 05:21.
- A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.