Ugrás a tartalomra
Lépj át az éjszakába
Joseph Stein – Jerry Bock – Sheldon Harnick: Hegedűs a háztetőn
nov.192026
Google NaptárOutlook.comApple, Outlook vagy más naptár (.ics)

Egyszeri mentés. A későbbi változások nem frissülnek automatikusan.

nov. 19., csü. · 19:00Debrecen, Csokonai Teátrum

Joseph Stein – Jerry Bock – Sheldon Harnick: Hegedűs a háztetőn

Bemutató: 2026. február 13. Csokonai Teátrum Fordította: G. Dénes György és Reményi Gyenes István A Sólem Aléchem: Tóbiás, a tejesember című novelláskötete ihlette musical színhelyén, Anatevka falujában főhősünk, Tevje ellen mintha egyszerre több szempontból is összeesküdött volna a sors, vagy épp Jahve. Miközben ragaszkodna a zsidó vallási hagyományokhoz, és ennek megfelelően – kerítő segítségével, anyagi biztonságukat szem előtt tartva – szeretné az öt lánya közül a három legnagyobbat férjhez adni, a lányok már szerelemből, és nem „bölcs megfontolásból” kívánják beköttetni a fejüket. Ám a világ Tevje körül nem csak a családi szokások, de a nagypolitika törekvései miatt is változófélben van. Hisz valahol Oroszországban a cár rendelkezik a zsidóság jövőjéről: a birodalomból való kiűzettetésükről. Azt, hogy e kettős nyomást hogyan kezeli, egyáltalán: kezelni tudja-e ez a csupaszív ember, Zakariás Zalán Jerry Bock zeneszerző dallamait és Sheldon Harnick szövegét használva mutatja meg a debreceni közönségnek. Rendező: Zakariás Zalán A HEGEDŰS A HÁZTETŐN bemutatását a Music Theatre International (www.mtishows.eu) és a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség (www.theatrum-mundi.hu) között létrejött megállapodás tette lehetővé. Az előadás kettőzött szerepeinek eloszlását ITT tekinthetik meg. Kritika: Magasba emelkedtek a házak és a szívek Debrecenben (dehir.hu)

Miért ajánljuk?
  • Frissítve: 2026. okt. 16. 08:12.
  • A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.
További időpontok 25 félretett

Mindegyik dátum külön alkalom. A „Most nem” csak a mellette szereplő időpontot rejti el.

Félretett, elmúlt vagy nem megfelelő időpontok

Frissítve: 2026. okt. 16. 08:12

Teljesülnek a kívánságod feltételei?

Rövid ellenőrzési jegyzet. Ha később változik az esemény vagy a kívánság, újra kérjük a megerősítést.