Ugrás a tartalomra
Lépj át az éjszakába
János vitézke – daljáték
nov.102026
Google NaptárOutlook.comApple, Outlook vagy más naptár (.ics)

Egyszeri mentés. A későbbi változások nem frissülnek automatikusan.

nov. 10., ke. · 14:00Szeged, Agóra, Díszterem (földszint)

János vitézke – daljáték

Kacsóh-Heltai-Bakonyi: János vitézke Szegedi Pinceszínház előadása. Az első magyar témájú zenés színpadi játéknak, Kacsóh Pongrác – Heltai Jenő – Bakonyi Károly: János vitézének 1904. november 18-án volt az ősbemutatója a Király Színházban. A bemutató óta eltelt, hosszúnak tűnő idő ellenére a darab meghatározó dallamai („Egy rózsaszál szebben beszél”, „Kék tó, tiszta tó”, „Kukorica közt születtem”) még mindig közkedvelt „slágereknek” számítanak. A darab története szintén jól ismert a legkisebb korosztályok számára is, nem hiába, hiszen János vitéz világa a MESE maga. Méghozzá olyan, minden felesleges sallangtól és közhelytől mentes mese, amely a cinikus valóságból ered, mégis rengeteg kaland és próbatétel után a legfontosabb emberi emlékek: a szerelem, a szeretet, a hűség segítségével, igazi magyar virtustól hajtva, legyőzi azt. Ebben a feldolgozásban a mű rövidített formában jelenik meg a színpadon azért, hogy a legkisebbek is mosolyogva élvezhessék János vitéz mesés történetét. Alkotók listája KUKORICZA JANCSI: Szondi Tamás ILUSKA / FRANCIA KIRÁLYLÁNY: Lajos Zsuzsanna BAGÓ: Presits Tamás / Kiszely Zoltán STRÁZSAMESTER / FRANCIA KIRÁLY: Pille Tamás MOSTOHA / BOSZORKA: Büky Beáta CSŐSZ / BARTOLO: Miklós Marcell További közreműködők: legények / leányok / francia dámák: Somogyi Cseperke, Somogyi Borka Zsuzsanna, Szitás Balázs, Varga Roland Zenekar: vezényel: Hegedűs Szabolcs zongora: Hegedűs Valér dob: Németh László Díszlet: Szűcs bence Jelmez: Császár Ágnes Rendező: Pille Tamás Belépőjegy: 3000 Ft Csoportok jelentkezését minden esetben kérjük előre jelezni! Tel.: 70-336-7063, [email protected]

Miért ajánljuk?
  • Frissítve: 2026. okt. 18. 06:21.
  • A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.

Frissítve: 2026. okt. 18. 06:21

Teljesülnek a kívánságod feltételei?

Rövid ellenőrzési jegyzet. Ha később változik az esemény vagy a kívánság, újra kérjük a megerősítést.