Jancsi és Juliska - meseelemzés
Az emberi lélek a mai napig áhítja a mesét. Olyannyira, hogy aki nem foglalkozik valódi mesékkel, mese- és történetéhségét akkor is csillapítani akarja krimivel, filmekkel, internetezéssel.
több...
Az sem véletlen, hogy az utóbbi évtizedekben rohamos mértékben nő a meseterápiák különböző fajtái iránti érdeklődés. Rudolf Steiner, a XX. század egyik legnagyobb gondolkodója szerint ma fontos lenne a nagy mesegyűjteményekben található valamennyi mesét megérteni ; és ugyanilyen fontos a meséket megélni, átérezni és élettapasztalatainkkal összefüggésbe hozni. A mélyebben megértett mese ugyanis erősebb hatást fejt ki a lelkünkben, és sokkal jobban képes a mesék áldásos hatásait a gyerekek felé közvetíteni az a mesélő felnőtt, aki érti is, amiről mesél.
„Nem helyes elvontan, részenként elemezni azt, ami művészi módon, képekben lett megalkotva – ez nem vezet semmire. De egyáltalán nem rombolja le egy mese hangulatát, ha átérezzük, hogy a lélek mélyének folyamatai visszhangoznak benne.” (Rudolf Steiner)
Szedlmayer Bea és Korpusz Sándor sajátmese-trénerek segítségével ezúttal Jancsi és Juliska történetét fejtjük meg. Miért ez az egyik legismertebb mese? Mihez ad kulcsokat a mai ember számára? Hogyan fejthetjük meg a mese mélyebb, szimbolikus üzeneteit? Számos nézőpont, minden embert érintő kérdések; szimbólumok mesés összhangja - minden szereplő saját lelkünk egy-egy aspektusa.
Ez a mese nem véletlenül top-listás, mert érzékeny, mindannyiunk által átélt élethelyzeteket tudatosít.
Mit jelent a lélek nyelvén a gyerekek vesztére törő mostoha és az ebben cinkosságot vállaló apa?
Miért csipegetik fel madarak a hazautat jelző kenyérmorzsákat és miért jó, hogy Jancsi és Juliska másodszorra nem találnak haza?
Miért éppen kemencében kell elpusztulnia a boszorkánynak és miért szórják szét a gyerekek marokszámra a tőle megszerzett kincseket?
A születés és újjászületés, a bátor szeretet meséje ez, amiből kiolvasható számos lelki terület – apakép, hiánytudat-bőségtudat, árnyékaink, erényeink világa – jelenlegi állapota és a megoldás felé vezető út. Igazi ajándék.
A büfében pogácsa, sütemények, hideg és forró italok, a Napfényes Étteremben pedig pazar vacsora várja a Rendezvényterem látogatóit - a belépőjegyet felmutatva ráadásul 20% kedvezménnyel.
Jegyárak
~körülbelül 3 000 Ft
Egy jegytípus ára; kategóriától függően eltérhet.
Miért ajánljuk?
- Frissítve: 2026. okt. 15. 18:21.
- A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.