Ugrás a tartalomra
Lépj át az éjszakába
István, a király (junior)
máj.162027
Google NaptárOutlook.comApple, Outlook vagy más naptár (.ics)

Egyszeri mentés. A későbbi változások nem frissülnek automatikusan.

2027. máj. 16., va. · 11:00Eiffel Műhelyház · Bánffy Miklós terem

István, a király (junior)

A Magyar Állami Operaház rendkívül fontosnak tartja, hogy műsorával ne csak operakedvelő közönségét szolgálja ki, hanem a következő nemzedékre, az operába járók utánpótlására is gondoljon: gyerekeket, ifjakat is bevonjon. Így a gyermek- és ifjúsági programok mellett, illetve a kifejezetten gyermekek számára készült operákon és balettokon túl időről időre gyerekekkel állítja színpadra bizonyos műveknek a tömörített, „kicsik” számára készített változatát. Szörényi Levente és Bródy János legendásnak számító rockoperája, mely Magyarország első szent királyának történetét dolgozza fel, az István, a király néhány éve rövidítve és gyermekbarát verzióban, István, a király iskolába megy címmel, Feke Pál rendezésében került színre. Ez a produkció látható újra az OPERÁ-ban. Aztán ha a gyerekek kedvet kapnak a „nagy” István, a királyt is megnézni, megtehetik, hiszen Szinetár Miklós 2020-as rendezése is látható lesz a szezonban. Az előadás a Zikkurat Színpadi Ügynökség és a Melody Kft. közvetítésével jött létre. A darab a Zikkurat Színpadi Ügynökséggel koprodukcióban valósul meg. Felhívjuk kedves nézoink figyelmét, hogy eloadásunkban olykor eros fény- és hanghatásokat alkalmazunk, mely az arra érzékenyek számára zavaró lehet. Az előadás hossza: 1 óra 30 perc, szünet nélkül Az előadás megtekintése 4 éven aluliak számára nem ajánlott. Bemutató: 2023. november 11. Szereplők: Évados szereposztás:; Karmester: Hajzer Nikolett; István: Takács Botond; Koppány: Deim András; Torda: Takács Fülöp Gergely; Laborc: Várnai Dániel; Réka: Gábor Luca / Tóth Szofi; Sarolt: Csányi Panna; Gizella: Kozlova Polína / Melkovics Loretta; Sur: Dávida Márton; Solt: Bede Richárd; Bese: Abebe-Ayele Rafael; Krónikás: Osztovits Márton; Sámánasszony: Csorba Jázmin; Közreműködik:; Magyar Állami Operaház Gyermekkara; Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei; Alkotók:; Producer: Rosta Mária; Rendező és világítástervező: Feke Pál; Koreográfus: Kovács Dénes; Koreográfus asszisztense: Rafai-Vetési Adrienn; A Balettintézet művészeti vezetője: Radina Dace; Zenei vezető: Hajzer Nikolett; Zenei asszisztens: Breinich Beáta; Szerzők:; Zeneszerző: Szörényi Levente; Szövegíró: Bródy János; Eredeti dráma: Boldizsár Miklós Szerző: Szörényi Levente - Bródy János

Jegyárak

körülbelül 7 000 Ft

Egy jegytípus ára; kategóriától függően eltérhet.

Jegy.hu · olvasva okt. 13. · Az ár változhat.

Miért ajánljuk?
  • Frissítve: 2026. okt. 15. 16:09.
  • A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.
További időpontok 3

Mindegyik dátum külön alkalom. A „Most nem” csak a mellette szereplő időpontot rejti el.

Frissítve: 2026. okt. 15. 16:09

Teljesülnek a kívánságod feltételei?

Rövid ellenőrzési jegyzet. Ha később változik az esemény vagy a kívánság, újra kérjük a megerősítést.