Ugrás a tartalomra
Lépj át az éjszakába
Hunyadi László
márc.102027
Google NaptárOutlook.comApple, Outlook vagy más naptár (.ics)

Egyszeri mentés. A későbbi változások nem frissülnek automatikusan.

2027. márc. 10., sze. · 18:00Magyar Állami Operaház

Hunyadi László

„Hunyadi Jánosból világot jelentő harangzúgás lett, Hunyadi Mátyásból az igazság mesés, reneszánsz szobra – Hunyadi Lászlóból "csak" opera. Opera, amely lényege szerint öccséről, az utolsó nagy magyar királyról, legalábbis az ő uralkodásának előzményéről szól. Jelen erőfeszítésünk mégsem László "feltámasztását" célozza, aki tragikus előjátéka, indoka és magyarázata is lett Hunyadi Mátyás trónra kerülésének. Igaz, most, a majd’ kilencven év után első ízben újrahallható eredeti partitúra remek alkalmat kínál, hogy megszólaljon a fiatalon kivégzett vitéz szólama is. A Hunyadi László őskottája ugyanis kincsesbánya, de a zsebekbe nem minden fér. Erkel Ferenctől persze minden, csak az nem, amit maga is húzott. De már a szövegnél dönteni kell: Egressy Béni hullámzó nívójú és több helyen avult szófordulatai helyett úgy választunk átdolgozott verziókat, hogy közben a dráma nem fakulhat, nem szűkülhet. Jelen produkciónk feladata színre vinni egy magasabb nézőpontból ábrázolt korhű darabot, és vele bemutatni az újranyitott Operaház művészi és technikai lehetőségeit. Mert nyitó operapremier csak egy van” – mondja az operát rendező főigazgató, Ókovács Szilveszter. A mű előadása a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetének Magyar Zenetörténeti Osztályán készülő Erkel Ferenc Operák kritikai közreadás sorozat keretében megjelent partitúrából valósult meg. Az előadás hossza: 4 óra két szünettel Nyelv: magyar Felirat: magyar, angol Bemutató: 2022. március 13. Az előadás megtekintése 12 éven aluliak számára nem ajánlott. Szereplők: Évados szereposztás :; Karmester: Hamar Zsolt; V. László: Szappanos Tibor; Cillei Ulrik: Kiss András; Szilágyi Erzsébet: Kolonits Klára; Hunyadi László: Brickner Szabolcs; Hunyadi Mátyás (ének): Topolánszky Laura; Hunyadi Mátyás (játék): N. N.; Gara nádor: Cser Krisztián; Gara Mária: Szemere Zita; Rozgonyi: Halász Gergely; Közreműködik:; Magyar Állami Operaház Zenekara, Énekkara és Gyermekkara; Magyar Nemzeti Balett művészei; Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei; Alkotók:; Szövegváltozat: Dr. Ókovács Szilveszter; Urtext kottaváltozat: Szacsvai Kim; Művészeti tanácsadó: Almási-Tóth András; Látványtervező: Lisztopád Krisztina; Világítástervező: Pillinger Tamás; Videótervező: Czeglédi Zsombor; Mozgástervező: Molnár Dávid; Koreográfus: Solymosi Tamás; Koreográfus asszisztense: Venekei Marianna; Angol szöveg: Keszthelyi Kinga; A Gyermekkar vezetője: Hajzer Nikolett; Karigazgató: Csiki Gábor; Szerzők:; Zeneszerző: Erkel Ferenc; Szövegíró: Egressy Béni Szerző: Erkel Ferenc

Jegyárak

körülbelül 16 400 Ft

Egy jegytípus ára; kategóriától függően eltérhet.

Jegy.hu · olvasva okt. 13. · Az ár változhat.

Miért ajánljuk?
  • Frissítve: 2026. okt. 15. 16:09.
  • A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.
További időpontok 6

Mindegyik dátum külön alkalom. A „Most nem” csak a mellette szereplő időpontot rejti el.

Frissítve: 2026. okt. 15. 16:09

Teljesülnek a kívánságod feltételei?

Rövid ellenőrzési jegyzet. Ha később változik az esemény vagy a kívánság, újra kérjük a megerősítést.