Ugrás a tartalomra
Lépj át az éjszakába
Holtverseny
nov.272026
Google NaptárOutlook.comApple, Outlook vagy más naptár (.ics)

Egyszeri mentés. A későbbi változások nem frissülnek automatikusan.

nov. 27., pé. · 19:30Jurányi Ház · Kamaraterem

Holtverseny

„A váltás a világ legegyszerűbb dolga: addig nem ugrasz el, amíg a másik meg nem érinti az ujjával a falat. Egyetlen folyamatos mozdulat vagytok.” Ezt a folyamatos mozdulatot mutatja be Totth Benedek műve, amelynek fiatal szereplői nagy lendülettel vetik bele magukat azokba a mélységekbe, ahonnét kievickélni már csak egymást lenyomva lehet. Milyen sorsok és történetek vannak egy érem mögött? Kik azok, akiket eltakarnak a dobogón feszítve? Kik a gyerekeink? Ellenállhatatlanul sodródunk ezekkel a fiatalokkal a történetben. Süllyedünk velük a csendben, a közönyben, miközben ők a Stayin’ Alive-ot dúdolják a Madagaszkárból. játssza: Katona Péter Dániel rendező: Kovács Máté Írta: Totth Benedek Totth Benedek regényéből a színházi változatot írta: Kovács Máté, Nyulassy Attila, Ugrai István segédrendező és rendezőasszisztens: Bali V. Gergely zene: Remete Marcell, Koltay Krisztián Sólyom jelmez: Halma Ágnes világítástervező, műszaki vezető: Tóth Bertalan dramaturg: Ugrai István A Klub Kollektíva produkciója. külön köszönet: Moczó Martin, Gátos Iván, Barbárfivérek, Vajda Kristóf, Király Krisztina, Kultúrbrigád

Miért ajánljuk?
  • Frissítve: 2026. okt. 16. 05:23.
  • A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.
További időpontok 1

Mindegyik dátum külön alkalom. A „Most nem” csak a mellette szereplő időpontot rejti el.

Frissítve: 2026. okt. 16. 05:23

Teljesülnek a kívánságod feltételei?

Rövid ellenőrzési jegyzet. Ha később változik az esemény vagy a kívánság, újra kérjük a megerősítést.