Hetedhét táncház – Német nemzetiségi táncok és a harmonika
„Fergeteges ez a tánc, még a ház is muzsikál.” Felszabadult hangulat várja a táncolni vágyókat a Hetedhét táncház nemzetiségi témájú foglalkozásain is, hiszen 2026-ban a sorozat egyik fő célja, hogy az évek óta havi rendszerességgel terítékre kerülő magyarországi táncok mellett az érdeklődők megismerhessék a hazánkban élő tizenhárom nemzetiségi kisebbség zenei és tánckultúráját is. Aki szereti a zenét, és érdeklik a görög, a német, a horvát vagy a cigány táncok, annak érdemes eljönnie, kipróbálnia és megtanulnia őket. A programsorozat állomásain egy-egy tájegységből érkeznek előadók, akik a tánctanítás mellett a környékre jellemző hangszereket és népviseleteket is bemutatják.
FELHANGOLVA!
Az esemény a Felhangolva! program keretében, a MOL-Új Európa Alapítvány támogatásával valósulhatott meg.
Korosztály: 5-12 év
Rendező: Müpa
Miért ajánljuk?
- Frissítve: 2026. okt. 16. 12:07.
- A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.