Ugrás a tartalomra
Lépj át az éjszakába
Hárman egy ágyban
okt.242026
Google NaptárOutlook.comApple, Outlook vagy más naptár (.ics)

Egyszeri mentés. A későbbi változások nem frissülnek automatikusan.

okt. 24., szo. · 19:00Pécsi Harmadik Színház

Hárman egy ágyban

zenés vígjáték két felvonásban Írta: Moravetz Levente Zene: Nagy Zoltán A történet egy festőről szól, akinek elviselhetetlen természete minden családtagját, és ismerősét az őrületbe kerget. Első felesége tengerbe veszett, a második felesége haditudósítóként tűnt el valahol Afganisztánban, s mivel holttá nyilvánították, így harmadszor is megnősült. De harmadik felsége is erősen fontolgatja a válást, amikor váratlanul előkerül a második asszony. Ebben a kellemetlen helyzetben kell a festőnek eldöntenie, kivel folytatja életét. Mivel nem tud választani, így az asszonyokra bízza a döntést. Elindul hát a harc a nők között, csak nem úgy ahogy azt a festő elképzelte, mivel a két asszony közül egyik sem akar vele élni. Különböző fondorlatokkal próbálnak megszabadulni a férfitól, de lehetőleg úgy, hogy ők tűnjenek nagylelkűnek, mivel lemondanak róla. A lehetetlen helyzetet végül egy váratlan fordulat teszi még bonyolultabbá. A Moravetz Produkció, a történelmi darabok mellett, örömmel szórakoztatja azokat a nézőket, akik pár óra felhőtlen kikapcsolódásra vágynak. Így ebben a darabban is minden megoldódik. Persze közel sem úgy, ahogy azt gondoljuk… Szereplők Pityák......................... Gergely Róbert Dona.......................... Gaál Zsófia Tamás........................ Sövegjártó Áron Glória......................... Némedi-Varga Tímea Roxi............................ Gerner Bori / Wilhelm Anna Roxán......................... Andrádi Zsanett Feri atya..................... Imre Sebastián Glóri........................... Pacskó Dorka Cecília........................ Mátrai Klára Alkotók Rendezőasszisztens: Moravetz Kíra Koreográfus: Széchenyi Krisztián - Széchenyiné Plesovszki Petra Zeneszerző: Nagy Zoltán Írta és Rendezte: Moravetz Levente Producer: Moravetz-Somogyvári Andrea

Jegyárak

körülbelül 7 000 Ft

Egy jegytípus ára; kategóriától függően eltérhet.

Jegy.hu · olvasva okt. 15. · Az ár változhat.

Miért ajánljuk?
  • Frissítve: 2026. okt. 15. 20:02.
  • A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.
További időpontok 5

Mindegyik dátum külön alkalom. A „Most nem” csak a mellette szereplő időpontot rejti el.

Frissítve: 2026. okt. 15. 20:02

Teljesülnek a kívánságod feltételei?

Rövid ellenőrzési jegyzet. Ha később változik az esemény vagy a kívánság, újra kérjük a megerősítést.