Bach
d-moll hegedűpartita, BWV 1004 – 1. Allemande, 2. Corrente
Csajkovszkij
Valse-scherzo, op.34
Beethoven
F-dúr románc, op. 50
Brahms
1. (G-dúr) hegedű-zongora szonáta , op.78
Saint-Saëns
Bevezetés és rondo capriccioso, op. 28
Nem csak esténként érdemes felkeresnie a Müpát annak, aki izgalmas és élő zenei élményekre vágyik. Délutánonként a legkülönfélébb műfajokkal lehet találkozni az épületben: kedden a Zászlótérben a jazz és a népzene, szerdán és szombaton az Üvegteremben a klasszikus műfajok fiatal képviselői adnak randevút a Müpába betérő, zenére vágyó publikumnak. A Hangulatkoncertek sorozatában a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói mutatkoznak be hétről hétre, hogy tudásuk legjavát adva bizonyítsák tehetségüket és elhivatottságukat a nagyközönségnek.
Ujváry-Menyhárt Zsófia idén szerezte diplomáját a Zeneakadémián. Öt évig tagja volt a Német Nemzeti Ifjúsági Zenekarnak (Bundesjugendorchester), ahol olyan művészek irányításával dolgozott, mint Kirill Petrenko, a Berlini Filharmonikusok jelenlegi vezető karmestere. Versenyeken több mint 25 első és különdíjat nyert az évek során. Szólistaként fellépett a MÁV Szimfonikus Zenekarral, az Anima Musicae Kamarazenekarral, a Virtuózok Kamarazenekarral és a Lüneburger Bachorchesterrel. Rendszeresen részt vesz neves művészek mesterkurzusain, és szólóesteket ad – többek között a Müpa Üvegtermében.
Rendező: Müpa
Miért ajánljuk?
- Frissítve: 2026. okt. 16. 08:36.
- A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.
További időpontok 31 félretett
Mindegyik dátum külön alkalom. A „Most nem” csak a mellette szereplő időpontot rejti el.
Félretett, elmúlt vagy nem megfelelő időpontok