GURUBI ÁGNES: SZÍV UTCA – felolvasószínházi bemutató – Zsidó Kulturális Napok
„A Szív utca sokban megidézi az ún. másod- és harmadgenerációs holokausztirodalom hagyományát, ahol a túlélők történeteit – mivel ők maguk a fájdalom miatt képtelenek elmesélni azokat – a gyerekeik vagy unokáik írják meg helyettük” – olvashatjuk Horváth Györgyi tollából a Magyar Narancsban.
Gurubi Ágnes első regénye, a Szív utca egy család nőtagjainak emlékein át ereszkedik a múltba – veszteségekből, szerelmekből és titkokból rakja össze a múltat. Orvos-Tóth Noémi pszichológus a regény kapcsán így ír: „Ahogy a múlt, úgy a Szív utca története sem múlik el nyomtalanul.”
A 2020-ban megjelent regény a Margó-díj shortlistjére került, jelenleg hatodik kiadásánál jár, 2023-ban pedig spanyolul is megjelent Las chicas Bergman címmel. Szerzője, Gurubi Ágnes újságíró, szerkesztő, korábban a Magyar Rádió Irodalmi Osztályán dolgozott, jelenleg a Papageno magazin felelős szerkesztője.
A Zsidó Kulturális Napok keretében a Szív utca című kötetből Pető Kata színművész előadásában villannak fel részletek.
Kortársaskör – felolvasószínház az Óbudai Társaskörben.
Pető Kata – színművész
Producer, dramaturg: Blastik Noémi
Miért ajánljuk?
- Frissítve: 2026. okt. 16. 13:28.
- A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.