Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák: A rackák (gyerek)világa
Koncert gyerekekre hangolva
Az 1-ső Pesti Rackák zenekar nemcsak nevében meglepő, de zenéjében legalább ugyanennyire az, hiszen náluk Petőfi Sándor és Gérecz Attila versei ugyanúgy megférnek egy kalotaszegi hajnalival, mint Jimi Hendrix zenéjével. A magyar népzene, valamint az amerikai rhythm&blues, funky, reggae, hip-hop olyan gyönyörűen olvad egybe, mintha csak egymásnak teremtették volna őket. A meglepő elemeknek itt azonban koránt sincs vége, érdemes a zenekar felállására is szemet vetni. Ugyanis a főszerepet játszó herfli, azaz szájharmonika mellett a kürtnek, mandolinnak, wurlitzer zongorának, cajonnak is komoly szerep jut, és így olyan egyedi hangzás születik, amit kilométerekről is felismerni. Ehhez persze szükséges az is, hogy az ember legalább egyszer az életében részt vegyen egy Racka-koncerten. Ha ez megtörténik, utána már minden megy magától. Ezért is született az a meglepő ötlet, hogy elhívjuk a Zene Házába a zenekart, életük első gyerekkoncertjét adni. Ugyanis biztosak vagyunk benne, hogy rendkívül energikus produkciójuk, mosolyuk, humoruk, csodálatos muzsikájuk hamar megtalálja az utat a legfiatalabb közönség felé is. És ebben semmi meglepő nem lesz.
Miért ajánljuk?
- Frissítve: 2026. okt. 16. 20:25.
- A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.
További időpontok 1
Mindegyik dátum külön alkalom. A „Most nem” csak a mellette szereplő időpontot rejti el.