A szerzőkkel Sitku Dorina beszélget.
2026-ban hatodik alkalommal írta ki Ferencváros Önkormányzata a József Attila Irodalmi Támogatást. A havi 150.000 forinttal járó ösztöndíjat ezúttal is öt szerző kapta meg: K. Varga
Bence, Kali Ágnes, Martzy Réka, Nagy Dániel, Zilahi Anna 2026 júliusa és decembere között részesülnek a támogatásban.
Varga Bence kulturális újságíró, a Fidelio rovatvezetője. Eddig egy elbeszéléskötete jelent meg Repedések könyve címmel a Fiatal Írók Szövetsége és az Apokrif gondozásában. Jelenleg első regényén dolgozik, amely A csont és a csönd munkacímet viseli, és amelyet József Attila sorpárja ihletett: „Hallod-e, csont, a csöndet? / Összekoccannak a molekulák.”
Kali Ágnes Sepsiszentgyörgyön született, dramaturg, költő, az anarcho-feminista kk_kollektív és a nemmondommeg alkotói kollektíva alapító tagja. Két kötete jelent meg magyar nyelven, az Ópia és a Megvakult angyalok, románul pedig, Andrei Doşa fordításában a Trofeu pânã ieri . Tóth Réka Ágnessel közös projektjük a Bíbola , inkluzív irodalmi felolvasásokat szerveznek, kisgyerekes szerző anyákkal kisgyermekeseknek.
Martzy Réka Budapesten született, költő, tanár. Az elmúlt években számos folyóiratban publikált, idén jelenik meg mirjam címmel az első kötete a Szépirodalmi Figyelő gondozásában. Jelenleg a Vörösmarty Mihály Gimnázium tanára, a 12-es dráma tagozat osztályfőnöke.
Nagy Dániel költő, műfordító. Gyulán született, Budapesten él. Első kötete Úgy tűnik, az érzelmek megint kezdenek divatba jönni címmel jelent meg a FISZ gondozásában 2024-ben. Természetesen a második kötetén dolgozik, melynek munkacíme: A fekete Honda oda megy, ahová csak akarod, ha a szíved tiszta.
Zilahi Anna költő, képzőművész, jelenleg a MOME doktorandusza. A bálna nem motívum című első könyve 2017-ben, második, Gyengédség című verseskötete 2025 októberében jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában. Az extrodaesia – Enciklopédia egy emberközpontúságot meghaladó világhoz című kötet társszerkesztője és -szerzője (Typotex). 2019-ben Móricz Zsigmond Irodalmi Ösztöndíjban részesült, 2021-ben Hazai Attila Irodalmi Díjjal jutalmazták.
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatával közös program.
-----------------------------------------
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál
A legfrissebb könyvek itthonról és külföldről, beszélgetések és dedikálás a szerzőkkel, esti zenei-irodalmi műsorok, a legjobb első prózakötet – erre mind számíthatsz az Őszi Margón a Liszt Ünnep keretében október 15. és 18. között a Millenárison, a Nemzeti Táncszínházban.
PROGRAMOK
https://www.margofeszt.hu/hu/fesztival/programok (új lapon)
KÖNYVBEMUTATÓK
Az Őszi Margón mutatja be új kötetét többek között: Babiczky Tibor, Boglutz Alexandra, Bolla Ágnes, Bödőcs Tibor, Forgách András, Földényi F. László, Háy János, Horváth András Dezső, Inkei Bence, Karafiáth Orsolya, Kiss Judit Ágnes, Kocsis Szilvia, Lugosi Viktória, Maros András, Masri Mona Aicha, Megyeri Zsuzsanna, Miklya Luzsányi Mónika, Mohácsi Balázs, Morcsányi Elza, Moskát Anita, Németh Róbert, Petánszki Rebeka és Szinvai Dániel, Rakovszky Zsuzsa, Regős Mátyás, Rubin Eszter, Sepsi László, Szabados Attila, Szabó Borbála, Szepesi Kornél, Szirmai Panni, Szöllősi Mátyás, Tisza Kata, Tóth Kinga, Ughy Szabina, Ungváry Rudolf, Vida Gábor, Vigh Bori, Weber Kristóf és Závada Pál.
A fesztiválon ezúttal is bejárjuk a világot a könyveken keresztül, itt lesz, mások mellett Beatriz Serrano, Bernardo Atxaga, Daniel Gustafsson, Einar Lövdahl, Ezio Gavazzeni, Mart Kivastik, Steinunn Sigurðardóttir és Ragnar Ólafsson is.
A könyvbemutatókra a belépés ingyenes, helyeket érkezési sorrendben tudunk biztosítani. A bemutatók után a szerzők dedikálnak.
ESTI PROGRAMOK
Az esti, zenei-irodalmi programokra jegyváltás szükséges:
október 15. 20:30 - Mordái: https://tinyurl.com/u4sv37zv (új lapon)
október 16. 20:30 - Olvadás: https://tinyurl.com/jpyy9cea (új lapon)
október 17. 20:30 - 15 év a margón: https://tinyurl.com/2f4spjb6 (új lapon)
MARGÓ-DÍJ
A fesztivál első napján tizenkettedik alkalommal adjuk át a legjobb első prózakötet szerzőjének járó Margó-díjat és az Erste támogatásának köszönhetően egy döntős Margó x Erste HIGGY MAGADBAN különdíjban részesül.
KÖNYVVÁSÁRLÁS
Az Őszi Margón meg is vásárolhatóak a bemutatott és más toplistás kötetek is a Bookline standjánál az első emeleten.
Hangolódj a fesztiválra a Könyves Magazinnal - kritikák, interjúk, beleolvasók minden, ami Margó és azon túl: www.konyvesmagazin.hu
Iratkozz fel a Margó hírlevelére, hogy az elsők között értesülj a friss információkról.
https://www.margofeszt.hu/hu/hirlevel (új lapon)
A Program a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében a Müpa szervezésében valósul meg.
A programok a Bookline, a Volvo és a Libri Talent támogatásával valósulnak meg.
Az esemény médiapartnere a Könyves Magazin.
A programváltozás jogát fenntartjuk!
További információ:
margofeszt.hu
facebook.com/margofeszt
instagram.com/margoirodalmifesztival