FAJGERNÉ DUDÁS ANDREA:
Merülés
Megnyitó: 2026. október 15., csütörtök, 18 óra
Megnyitja: Babarczy Eszter, író, eszmetörténész
Megtekinthető: 2026. október 16. – 2026. november 20.
Nyitva: szerda - péntek, 12:00 - 18:00
Fajgerné Dudás Andrea legújabb műveiben az elmúlás és a halál tapasztalatát, férjének elvesztését dolgozza fel. A korábbi munkáira is jellemző, tabukat döngető nyers őszinteség ezúttal minden eddiginél személyesebb formában jelenik meg. Életének egyik legfájdalmasabb története mégsem marad meg az önéletrajziság keretei között: személyes vesztesége úgy válik univerzálissá, hogy a néző szinte a saját bőrén érzi a fájdalom, a hiány és a magány fizikai súlyát.
A test Fajgerné művészetében mindig is egyszerre volt médium, téma és személyes archívum. Legújabb festményein ez a test a gyászoló test: az, amely tovább él, miközben magában hordozza a múltat, a fájdalmat, a magányt vagy a tehetetlenség érzését. A festményeken Fajgerné néhol hibrid lényként jeleníti meg férje alakját, mintha egy köztes világ lakói lennének, valahol a jelenlét és az eltűnés, az élet és a halál határán. Saját testének hús-vér anyagszerűsége Jenny Saville testképeit idézi, míg a Guernica Fajgerné fájdalmának rétegeit és a szenvedés kollektív mivoltát erősíti. A személyes tragédia egyszerre marad intim és lép túl az egyéni történeten, utalva a halál univerzális elkerülhetetlenségére.
A művek ikonográfiájában megjelenik Durga, a harcias hindu anyaistennő alakja. Míg a sokkarú Durgát hagyományosan fegyverekkel és hatalmát jelképező tárgyakkal ábrázolják, Fajgerné saját alakját helyezi ebbe a képi hagyományba, kezéből azonban hiányoznak a harci eszközök. Kezeit ehelyett szinte könnyed tollakként ábrázolja, annak jeleként, hogy most gyengédségre és megértésre van szüksége. Ezáltal a hősi és a hétköznapi egymásba csúszik: az anya harca nem mitikus csatatéren zajlik, hanem az élet újra és újra elvégzendő feladataiban. A gyász idején a mindennapi, rutinszerű cselekvések különös jelentőséget kapnak: az életet akkor is fenn kell tartani, amikor az addigi világ rendje széthullott.
A sorozat egyik meghatározó eleme a víz, amely a tudattalan szimbólumaként is értelmezhető. A kék és zöld árnyalatokban megjelenő víz egyszerre a túlcsorduló érzelmek, a tudattalanba száműzött emlékek és a feldolgozás közege. Vízfelületei egyszerre idézik Monet tükröződő festőiségét és a fájdalommal együtt járó sötét, ismeretlen mélységet. A zöld azonban nem csupán a víz színe: a kórházi csempe zöldje is. Az élet és a halál közötti átmeneti, steril tér emléke így beleíródik a festmények színvilágába.
Fajgerné a gyászt nem lezárható történetként vagy lineáris folyamatként, hanem az állandó átalakulás állapotaként jeleníti meg. A veszteség nyomán az élet az alámerülés és a felszínre kerülés, az elmúlás és a továbbélés, valamint az elvesztett másik jelenlétének és hiányának folyamatos újratapasztalásává válik.
Fajgerné Dudás Andrea (sz. 1985) a kortárs magyar képzőművészet egyik legizgalmasabb és legsokrétűbb alkotója, festő, feleség, feminista, performance művész és anya. 2011-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán, majd 2019-ben doktori fokozatot szerzett. Alkotásai megtalálhatóak számos múzeumban és magángyűjteményben. Az elmúlt években több nemzetközi rezidenciaprogramban is részt vett, legutóbb a St.A.i.R. – Styrian Artist in Residence keretein belül alkotott és állított ki Grazban.
------------------------------------------------------------------------
ANDREA FAJGERNÉ DUDÁS:
Sinking
Opening: October 15, 2026, 6 PM
Opening speech by Eszter Babarczy, writer, intellectual historian
On view: October 15 - November 20, 2026
Open: Wednesday - Friday, 12:00 - 6:00 PM, and by appointment
In her most recent works, Andrea Fajgerné Dudás explores the experiences of mortality, death, and bereavement, confronting the loss of her husband. The uncompromising honesty and willingness to challenge taboos that have long characterised her artistic practice now assume an unprecedented degree of personal intimacy. Yet one of the most painful experiences of her life transcends the confines of autobiography: her personal loss acquires a universal dimension, allowing viewers to experience almost viscerally the physical weight of pain, absence, and solitude.
Throughout Fajgerné's artistic practice, the body has consistently functioned as a medium, a subject, and a personal archive. In her latest paintings, this body becomes the grieving body: one that continues to live while carrying within itself the traces of the past, pain, loneliness, and a profound sense of helplessness. In some of these works, Fajgerné depicts her husband's figure as a hybrid being, as though inhabiting an intermediary realm suspended between presence and disappearance, life and death. The visceral materiality of her own flesh evokes the corporeal imagery of Jenny Saville, while references to Guernica intensify the multiple layers of Fajgerné's suffering and underscore the collective dimension of human anguish. Personal tragedy thus remains profoundly intimate while simultaneously transcending the individual narrative, pointing towards the universal inevitability of death.
The iconography of these works also incorporates Durga, the warrior mother goddess of Hindu mythology. Traditionally represented with multiple arms bearing weapons and objects symbolising her divine power, Durga is reinterpreted by Fajgerné through the insertion of her own figure into this established iconographic tradition. Her hands, however, are devoid of weapons. Instead, they are rendered almost as weightless feathers, suggesting a need not for combat, but for tenderness and understanding. In this way, the heroic and the everyday converge: the mother's struggle unfolds not on a mythological battlefield, but through the repetitive tasks and responsibilities of daily life. During periods of mourning, ordinary, habitual actions acquire a particular significance: life must be sustained even when the familiar order of the world has collapsed.
Water constitutes another central motif within the series and may also be interpreted as a symbol of the unconscious. Rendered in shades of blue and green, it functions simultaneously as a manifestation of overwhelming emotions, a repository of memories relegated to the unconscious, and a medium through which grief may be processed. Fajgerné's depictions of water evoke both the reflective painterly qualities of Claude Monet's work and the dark, unfathomable depths associated with suffering. Yet green signifies more than the colour of water: it also recalls the green of hospital tiles. The memory of this sterile, liminal space between life and death thus becomes inscribed within the chromatic language of the paintings.
Fajgerné approaches grief neither as a narrative capable of resolution nor as a linear process, but rather as a condition of perpetual transformation. In the aftermath of loss, life becomes an ongoing negotiation between submersion and resurfacing, mortality and survival, and the repeated experience of both the presence and absence of the beloved other.
Andrea Fajgerné Dudás (b. 1985) is one of the most compelling and multifaceted figures in contemporary Hungarian art: a painter, wife, feminist, performance artist, and mother. She graduated with a degree in painting from the Hungarian University of Fine Arts in 2011 and earned her doctoral degree in 2019. Her works are held in numerous museum and private collections. In recent years, she has participated in several international artist residency programmes, most recently the St.A.i.R. – Styrian Artist in Residence programme, during which she created and exhibited work in Graz, Austria.