Ugrás a tartalomra
Lépj át az éjszakába
Esthajnal - A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház vendégjátéka
nov.122026
Google NaptárOutlook.comApple, Outlook vagy más naptár (.ics)

Egyszeri mentés. A későbbi változások nem frissülnek automatikusan.

nov. 12., csü. · 19:00József Attila Színház · Kamara

Esthajnal - A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház vendégjátéka

Gorkij romantikus hangvételű, tragikus szerelmi történetét a cigány Rómeó és Júliaként tartják számon. Az öreg Makar Csudra által elmesélt legenda Esthajnalról, a gyönyörű, öntörvényű cigánylányról és egy büszke cigányfiúról, Lojko Zobarról szól, akik első pillantásra egymásba szeretnek, azonban mindkettőjüknek olyan erős a szabadságvágya, hogy „nem bírják el a világ legszebb kötelékét, inkább belehalnak”. A cigányság folklórját, szenvedélyes lelkületét megidéző színdarab zenei világa az autentikus cigányzenében gyökerezik, ám szcenikus aláfestő muzsika és szimfonikus zene is megszólal benne, kórussal. Zeneisége – mint maga a cselekmény – sűrű szövésű, sodró lendületű, olykor dübörög, majd lassú és fájdalmas, máskor tele van humorral, ezáltal egyik hangulatból a másikba repít. A Ghymes együttes legendás költő-zeneszerzője, Szarka Tamás először Emil Loteanu Gorkij elbeszélése alapján készült, 1976-ban bemutatott A cigánytábor az égbe megy c. filmjével találkozott, s már akkor megfogalmazódott benne a gondolat, hogy szeretné feldolgozni a témát. Amikor 2001-ben felkeresték a pozsonyi musicalszínházból, a Nová Scénából, hogy hangszerelje át A cigánytábort, többé nem eresztette el. Esthajnal albumán, ami emléket állít anyai nagyapjának, Sárközi Károlynak, a Felvidék híres cigányprímásának is, 2017-ben kezdett el dolgozni, ezt követően írta meg az alapművet (a dialógusokat és a verseket). Zenés színmű Makszim Gorkij: „Makar csudra” c. elbeszélése és „A cigánytábor az égbe megy” c. film alapján. Szereplők Juliska (a kocsmáros sánta lánya): Hege Veronika Kakastollas csendőr: Farkas Zoltán Zenthe-díjas Anuncitána (úriasszony) / Lara: Varga Lili Domján Edit-díjas Lótolvaj: Kovács József a Népművészet ifjú mestere, Aranysarkantyús tácos Makar Csudra (öreg, bölcs narrátor): Erdélyi Gábor T. Pataki emlékgyűrűs és Zenthe-díjas Lujko Zobar: Szanka Levente eh. Esthajnal: Házi Anita Vastaps-díjas Csiriklo: Pásztor Máté Zenthe-díjas Danilo, Esthajnal apja: Máté Krisztián Zenthe- és Vastaps-díjas Javasasszony (cigányasszony): Bozó Andrea Jászai Mari-, Vastaps-, Zenthe-díjas, a Színikritikusok díjazottja Seftelo: Albert Péter Zenthe-díjas, T. Pataki emlékgyűrűs Szentmihályi Vendel: Harmath Imre Zenthe-díjas Fiatal cigány: Forrai Áron Zobar húga: Juhász Jázmin Bakó: Hajdú-Sobor Csaba Cinka: Horváth Lídia Baba: Kiss Nikolett Csendőrparancsnok: Kántor Zoltán Közreműködik Nógrád Táncegyüttes Pásztói Néptáncműhely Alkotók Rendező: Susán Ferenc Vastaps-, Förster Innovációs- és Prima-díjas, T. Pataki Emlékgyűrűs Koreográfus: Kovács József a Népművészet ifjú mestere, Aranysarkantyús tácos Korrepetitor: Makainé Simon Katalin Díszlet- és jelmeztervező: Pallós Nelli Zenthe-díjas Rendezőasszisztens: Gyetvai Viktória T. Pataki Emlékgyűrűs

Jegyárak

körülbelül 9 800 Ft

Egy jegytípus ára; kategóriától függően eltérhet.

Jegy.hu · olvasva okt. 17. · Az ár változhat.

Miért ajánljuk?
  • Frissítve: 2026. okt. 17. 00:37.
  • A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.

Frissítve: 2026. okt. 17. 00:37

Teljesülnek a kívánságod feltételei?

Rövid ellenőrzési jegyzet. Ha később változik az esemény vagy a kívánság, újra kérjük a megerősítést.