Ugrás a tartalomra
Lépj át az éjszakába
Én, te, mi - párkapcsolati komédia
okt.202026
Google NaptárOutlook.comApple, Outlook vagy más naptár (.ics)

Egyszeri mentés. A későbbi változások nem frissülnek automatikusan.

okt. 20., ke. · 19:00Kugler Art – KuglerArt Szalon

Én, te, mi - párkapcsolati komédia

Mit kezd egymással egy férfi és egy nő, ha az egyik mást akar, mint a másik? Van-e jó módszer a házimunka felosztására? Nevelheti-e másképp a gyereket a nagymama, mint a szülők? És ha a férfi nyitott házasságot akar? Az előadás célja, hogy egy olyan komplex közösségi színházi élményt nyújtson a résztvevők számára, amelyben lehetőségük nyílik saját kapcsolati mintáikra, problémáikra és élethelyzeteikre rátekinteni, azokra reflektálni, azokról közösen gondolkodni - és nevetni. A vizsgált élethelyzetekre kellő távolságból tekintünk rá, ebben segít az előadás átszövő humor és a játékmester. Előadásunk interaktív, a nézőknek lehetősége van kifejteni gondolataikat, meglátásaikat a jelenetek kapcsán, sőt, egy ponton arra is lehetőségük van, hogy egy bizonyos jelenet szereplőit „instruálják”, és javaslataik alapján a színészek újra eljátsszák a jelenetet. A megszólalás azonban teljesen önkéntes! SZEREPLŐK Feuer Yvette, Stubnya Béla, Rábavölgyi Tamás, Tarczali Dorina és Kemény Rozi ALKOTÓK Szöveg: a színészek improvizációi alapján: Nagy Orsolya Rendező: Szabó Veronika Társ-rendező: Feuer Yvette Dramaturg: Nagy Orsolya Részvételi színházi szakember: Szabó Veronika Játékmester: Kemény Rozi Improvizációs tréner: Elek Ányos

Jegyárak

körülbelül 6 700 Ft

Egy jegytípus ára; kategóriától függően eltérhet.

Jegy.hu · olvasva okt. 15. · Az ár változhat.

Miért ajánljuk?
  • Frissítve: 2026. okt. 15. 15:20.
  • A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.

Frissítve: 2026. okt. 15. 15:20

Teljesülnek a kívánságod feltételei?

Rövid ellenőrzési jegyzet. Ha később változik az esemény vagy a kívánság, újra kérjük a megerősítést.