DUNYHA (RO/USA/MK/HU) // NÓVÉ SOMA SOLO @ MANYI
DUNYHA A Kisgyörgy Ilka énekes által életre hívott nemzetközi formáció erdélyi népdalokat szólaltat meg a hagyományos kereteken túllépve. A DUNYHA egyedi hangzását a kollektív szabad improvizáció nyelvezete formálja, amely doom metal, dark ambient és punk elemekkel egészül ki. Ez a zenei megközelítés sajátos atmoszférát teremt: egyszerre idézi meg a népzene gyökereit, miközben kortárs, kísérleti kontextusba helyezi azt, kiemelve a népdalokban rejlő mély pszichológiai tartalmakat. A zenekar koncepciójában hangsúlyos szerepet kapnak az „érintetlen fülek”, olyan zenészek, akik a hagyományon kívülről érkeznek, így friss, intuitív módon tudnak kapcsolódni ehhez az anyaghoz. Tagok: Kisgyörgy Ilka – ének (RO) Christopher Robin Cox – effektezett harsona (USA) Deni Omeragić – basszusgitár (MK) Porteleki Áron – dobok (HU) // Nóvé Soma a hazai alternatív zenei színtér egyik meghatározó alkotója, akit a közönség elsősorban a Middlemist Red frontembereként ismert meg. Sokoldalú zenészként számos formációban aktív: a magyar népzenei motívumokat kortárs szemlélettel ötvöző MORDÁI, az elektronikus hangzásvilágú Samurai Drive, valamint a The Doors örökségét szabadon újraértelmező When The Music’s Over tagja és énekese. Emellett ifj. Csoóri Sándorral közös duójában, illetve szólóprojektjében is folyamatosan alkot és lép színpadra. Ez alkalommal egy rendhagyó akusztikus esttel érkezik, amelyen kedvenc népdalait szólaltatja meg sajátos zenei világán átszűrve. Az előadás atmoszféráját a westernfilmek poros, melankolikus hangulata idézi meg, különleges találkozási pontot teremtve a magyar népzene és az amerikai western mitológiája között. 🏰 Kapu: 19:30 🤠 Nóvé Soma szóló: 20:00 Dunyha: 21:00 🎫 Behopp: Elővételben a Cooltix oldalán 3000 HUF előző nap éjfélig. Utána 4000 HUF online vagy helyszínen készpénzzel. Az esemény a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg. ⁕ DUNYHA The international formation initiated by vocalist Ilka Kisgyörgy reinterprets Transylvanian folk songs beyond traditional frameworks. DUNYHA’s distinctive sound is shaped by the language of collective free improvisation, enriched with elements of doom metal, dark ambient, and punk. This approach creates a unique atmosphere: it simultaneously evokes the roots of folk music while placing it in a contemporary, experimental context, highlighting the deep psychological layers embedded in these songs. A key concept of the band is the presence of 'untouched ears' — musicians coming from outside the folk tradition, bringing a fresh, intuitive connection to the material. Members: Ilka Kisgyörgy – vocals (RO) Christopher Robin Cox – processed trombone (USA) Deni Omeragić – bass guitar (MK) Áron Porteleki – drums (HU) // Soma Nóvé is one of the defining artists of Hungary’s alternative music scene, first gaining recognition as the frontman of Middlemist Red. A versatile musician, he is active in several projects: MORDÁI, which blends Hungarian folk motifs with a contemporary approach; the electronic music project Samurai Drive; and When The Music’s Over, which freely reinterprets the legacy of The Doors. He also continues to write, perform and explore new musical directions through his duo with Sándor Csoóri Jr. and his solo project. On this occasion, he presents a special acoustic evening, performing some of his favourite folk songs through the lens of his distinctive musical world. The atmosphere evokes the dusty, melancholic landscapes of Western films, creating a unique meeting point between Hungarian folk music and the mythology of the American West. 🏰 Entry: 19:30 🤠 Soma Nóvé Solo: 20:00 Dunyha: 21:00 🎫 Ticket: Advance tickets are available on the Cooltix website for 3,000 HUF until midnight the day before. Afterward, the price is 4,000 HUF, payable online or in cash at the venue. The event was organized with the support of Nemzeti Kulturális Alap.
Miért ajánljuk?
- Frissítve: 2026. okt. 16. 06:24.
- A „Nem érdekel” az adott program összes időpontját elrejti. A „Most nem” csak a kiválasztott alkalmat. A korábban mentett programokat is az Érdekel listán találod.