A világ legnépszerűbb gyerekbalettje karácsonyi hangulatot varázsol az Operettszínház színpadára.
Az adventi időszak elcsendesedést, meghitt pillanatokat, és a szeretteink felé fordulást jelent mindannyiunk számára. Szívesen sétálunk a fényekbe öltöztetett utcákon, nézelődünk a karácsonyi vásárok forgatagában, ahol a levegőt belengi a friss sült gesztenye illata, tegyük egy felejthetetlen színházi élménnyel még teljesebbé ezt az időszakot. Színházunk egy igazi családi élményt nyújt Diótörő című előadásával, amelyre szeretettel várjuk már a legfiatalabb nézőinket is.
A Budapesti Operettszínház a 2019/20-as évadban különleges ünnepi meglepetésként állította színpadra először a klasszikus balettet. A Diótörő – amely Győrben és a Bécsi Állami Operaházban óriási sikerrel, telt ház előtt mutatkozott be – a Magyar Táncművészeti Egyetemmel közös produkció, Harangozó Gyula rendezésében és koreográfiájával tekinthető meg. Társulatunk számára nagy öröm és méltó visszajelzés, hogy nézőink évről, évre visszatérnek erre a csodálatos előadásra.
A Diótörő két felvonásból áll, játékideje 2 × 50 perc.
Az előadást hatéves kortól ajánljuk.
A Diótörő előadás vizuális effekteket tartalmaz, mely az arra érzékenyek számára rosszullétet okozhat. Az előadás látogatása minden esetben saját felelősségre történik.
Szereplők: Szereposztás:; Klára hercegnő: Rotter Bianka / Karacs Eszter / Szabó Barbara Szofia / Anastasia Matvienko / Horányi Eszter / Felméry Lili; Diótörő herceg: Simon István / Gallai Zsolt / Molnár Máté / Somai Valér; Drosszelmeier: Sík Milán / Babácsi Benjamin; Robot: Cserháti Gergely m.v. / Tokai Tibor Ábel MTE; Barbi: Bíró Emese / Balogh Jázmin MTE; Pókember: Szanyi Tamás / Kerényi Miklós Dávid / Kobayashi Manato MTE; Nagymama: Tóth Nikolett; Kínai lány: Suda Sora; Orosz lány: Szerencsés Mirtill MTE; Orosz fiú: John László Márton MTE; Spanyol lány: Marczinek Vanda MMTI / Pásztor Lili MTE; Lakáj (1) : Horváth Tamás / Hojer Szeverián; Lakáj (2): László Gergely Levente; kis Diótörő: Török Marcell / Krieg Axel / Baunoch Ruki; kis Klára: Gulyás Liza / Pásztor Júlia / Győri Szofi / Sándor Róza Emília; Karmester:; Pfeiffer Gyula; Dobszay Péter; Alkotók:; Zeneszerző: Pjotr Iljics Csajkovszkij; Zenei vezető: Pfeiffer Gyula; Világítástervező: Dreiszker József; Vetítés: Madarász János; Jelmeztervező: Velich Rita Veronika; Betanító balettmesterek: Apáti Bence, Kozmér Alexandra, Végh Krisztina, Tóth Nikolett, Gallai Zsolt, Németh Zsuzsanna; Koreográfus-rendező: ifj. Harangozó Gyula
Szerző: Pjotr Iljics Csajkovszkij